Folytatódik a kavarás az MVM könyvizsgálója körüli ügyben: ahogy arról korábban írtunk, még az év elején akadt konfliktusa az állami tulajdonú MVM-csoportnak a saját könyvvizsgálójával, a KPMG-vel, amely nem volt hajlandó aláírni a 2017-es évről szóló pénzügyi beszámolót. A revizorok azt kifogásolták, hogy egy svájci leányvállalaton - MVM International AG - keresztül közbeszereztettek egy termelésfelügyeleti digitális rendszert (ktm), amelyet sem rendesen prezentálni nem tudnak, sem tisztázni, hogy miért egy révkomári vállalkozástól vásárolták meg, úgy hogy az a területen teljesen ismeretlen. Azóta az állami energetikai cégnél vizsgálat van folyamatban, már a csere könyvvizsgálót is lecserélték, és feltűnt egy panamai offshore-cég is az ügyben.
Hétfői számában arról ír a Népszava, hogy távozik az MVM Informatika éléről Lazarovits Márk, aki a Synergon Informatika Zrt. korábbi vezetője volt. Őt onnan ismerheti a közvélemény, hogy a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes elleni büntetőeljárásban róla állította azt Balogh Zsolt volt BKV-vezérigazgató, hogy eljuttatott egy pénzzel teli nokiás dobozt Hagyónak.
Utódja is érdekes: az új vezér a régi, Székely Attila, aki 2010-től tavalyig töltötte be ugyanezt a posztot.
A kormány részéről a felügyeletet ellát Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős miniszter vizsgálatot folytat, de erről egyelőre csak annyit közöltek, hogy a folyamatba neves külső és belső szakértőket vontak be, de a teljes körű lezárásig felelősségteljes következtetések nem vonhatóak le.
A fotó forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót