A szerbiai sajtó a napokban nagy terjedelemben foglalkozott az új szabályozással, amely miatt megváltozik az eddig kávénak nevezett termékek elnevezése.
Szerbiában a legtöbben az úgynevezett török kávét fogyasztják, amelynek során a finom porrá őrölt kávét edényben felfőzik, és a zaccal együtt öntik a csészébe. Azzal, hogy porrá őrlik a kávét, lehetőséget biztosítanak arra, hogy a kávéba más, porrá őrölt anyag is kerüljön, az általában valamiféle gabona őrleménye. Eddig a csomagolt kávéban a kávészemek mellett szóját, babot, borsót, csicseriborsót, árpát vagy cikóriát is lehetett találni. Május 31-ével viszont ez megszűnik.
Kapcsolódó
Június 1-jétől kávénak csak azt lehet nevezni, ami száz százalékban kávészemekből készült, és ha a termék mást is tartalmaz, akkor azt a csomagoláson egyértelműen fel kell tüntetni - közölte a szerbiai közszolgálati televízióban Branislav Raketic, a szerbiai mezőgazdasági minisztérium illetékese.
A szakértő elmondta, hogy abban az esetben, ha a keverékben 50 százaléknál több kávé van, akkor a megnevezésben szerepelnie kell annak a megjelölésnek, hogy "kávéalapú készítmény", és jól látható helyen fel kell tüntetni, hogy mivel dúsították, ha pedig kevesebb mint 50 százalék a kávé aránya, akkor például árpa esetén azt kell ráírni, hogy "árpaalapú készítmény kávéval".
A szabályozást másfél évvel ezelőtt fogadták el, Szerbia 460 kávétermelőjének 18 hónapja volt arra, hogy módosítsa a csomagolásait - írta az MTI.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott