Milos Zeman cseh államfő sokszor tesz olyan megjegyzéseket, amik heves vitát váltanak ki annak ellenére, hogy nemrégiben egy parlamenti bizottság a szellemi leépülés jeleit vélte felismerni a viselkedésében. Az elnök nem ért egyet az EU Oroszország elleni gazdasági szankcióival, amelyeket a Krím félsziget elcsatolása után vezettek be és ellenzi a migrációt
A napokban interjút adott a CNN Primának, amelyben azt mondta, meg tudja érteni a melegeket, de a transzszexuális embereket nem - idézte a nyilatkozatot a Radio Praha. Szerinte az ehhez a kisebbséghez tartozó emberek bűncselekményt követnek el maguk ellen, egyébként pedig neki az ilyen emberek ellenszenvesek.
Zeman a magyar parlamentben elfogadott vitatott LMBT+- törvénnyel kapcsolatban szólalt meg. Elárulta azt is, hogy támogatja Orván Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Szerinte a magyar kormány feje nem a melegek ellen van, hanem az ellen,hogy manipulálják a szülőket és a gyerekeket a szexuális oktatásban.
Bár a cseh elnöki jogkörök lényegében ceremoniálisak, az államfőt közvetlen választáson választják meg, így megszólalásai komoly hatást gyakorolhatnak a közvéleményre. Ezért az LMBT+ kisebbségeket képviselők úgy látják, hogy mondandója erősíti az előítéleteket és a kisebbségek elleni gyűlöletet.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság