Szükség van a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank reformjára, amivel helyreállítható a globális pénzügyi rendszer bizalma - mondta Angela Merkel német kancellár a davosi Világgazdasági Fórumon. Merkel szerint az átalakításból mindenkinek győztesként kell kikerülnie.
Hosszú ideig olyan feltörekvő országok, mint Kína és India erőteljesen befolyásolták a globális gazdaságot, és mivel a meglévő intézményi rendszerek lassan reagáltak a folyamatokra, ezek az országok megteremtették új intézményeiket. Merkel példaként említette az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankot, amit szavai szerint a Világbankkal szemben hoztak létre.
Kapcsolódó
Az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankot kínai kezdeményezésre azért alapították, hogy az ázsiai és a csendes-óceáni térség óriási méretű, mintegy évi ezermilliárd dollár nagyságrendű beruházási igényét versenyképes források nyújtásával és mobilizálásával enyhítsék. A bankhoz 2017-ben csatlakozott Magyarország.
A davosi fórum szerdai fellépői között volt Vang Csi-sen, kínai alelnök, aki elsősorban azt bizonygatta, hogy fenntartható az ázsiai ország gazdasági növekedése. Az alelnök két nappal azután beszélt, hogy hétfőn nyilvánosságra hozott adatok szerint Kína hazai összterméke (GDP) 28 éve legkisebb ütemben, 6,6 százalékkal nőtt tavaly.
Vang Csi-sen azt mondta, hogy Kínának idén számos globális kihívással kell szembenéznie, ennek ellenére továbbra is fenntartható a gazdasági növekedés.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Fenekestül felfordíthatja az irodisták életét ez a változás
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság
Zelenszkij bejelentette, mikor folytatódik a sivatagi diplomácia
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain