A német kancellár, aki szombaton Ukrajnában Porosenkóval és Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfővel is megbeszélést folytatott, hangsúlyozta, hogy az ukrán válság rendezéséhez nem katonai, hanem politikai megoldásra van szükség.
"Kijevi látogatásom az előkészítése volt ennek a (Putyin és Porosenko közötti) találkozónak, amely bizonyára nem eredményez majd áttörést" - mondta Merkel.
Az orosz elnök és ukrán kollégája kedden találkozik egymással a fehérorosz fővárosban. Porosenko korábban azt mondta, a békéről készül tárgyalni Putyinnal. A megbeszélésen jelen lesz az Európai Unió (EU) és az orosz-fehérorosz-kazah vámunió több magas rangú képviselője is.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető