Soylu szűkszavú bejegyzésében részleteket nem közölt. A török belügyminiszter által közölt adatok az Európába tartó bevándorlók számának óriási léptékű növekedéséről tanúskodnak, a tárcavezető szombat éjszaka még csak 47 ezer, vasárnap délelőtt pedig már 76 ezer távozó migránsról számolt be.

Mindazonáltal az elsősorban érintett görög hatóságok a török adatokat cáfolják, mondván az időközben megerősített határvédelemnek köszönhetően a tízezresre duzzadt migránstömegből csak nagyon kevesen tudják átlépni ténylegesen a határt, és aki megteszi, azt is őrizetbe veszik vagy visszaküldik.

Soylu szavaira hivatkozva a török sajtó hétfőn arról számolt be, hogy a belügyminiszter mindenekelőtt emberhez méltó, és a vonatkozó jogi szövegeknek megfelelő viselkedésre szólította fel a görög hatóságokat. Hangsúlyozta: Törökország soha nem járt el olyan embertelen módon, mint ahogy a görög hatóságok a török Edirne város közelében húzódó határnál, amikor paprikasprayt vetettek be a menekültstátuszt kérelmezők ellen.

Ömer Celik, a török kormánypárt szóvivője, aki a napokban első hivatalos forrásként erősítette meg a török határnyitásra vonatkozó értesüléseket, hétfői sajtótájékoztatóján "embertelen hozzáállásnak" minősítette, hogy a görög biztonsági erők a menekültek megfékezése érdekében könnygázt és hanggránátokat is felhasználnak, sőt az egyik migránst - a Reuters brit hírügynökség hétfői jelentése szerint- meg is ölték. A görög kormány szóvivője a Twitteren hamisnak nevezte a hírt.

Észak-Macedónia felkészült

Észak-Macedónia felkészült egy lehetséges új migrációs hullámra, amely Görögország felől érkezhet - közölte Oliver Szpaszovszki, a szkopjei ügyvezető kormány vezetője hétfőn az MTI szerint. Kiemelte, hogy a migrációs helyzet kezelésével megbízott bizottság folyamatosan elemzi a helyzetet, és a hatóságok is állandóan egyeztetnek a fokozódó helyzetről. Hozzátette ugyanakkor, hogy ebben a pillanatban úgy tűnik, nem várható a 2015-ös hasonló válság - közölte a Veszti.mk macedón hírportál.

Mindezzel egy időben a hatóságok válsághelyzetet hirdettek az ország északi és déli határain, valamint az összes befogadóközpontot készenléti állapotba helyezték. A válsághelyzet azt jelenti, hogy a rendőrség és a katonaság azonnal reagálhat, amennyiben tömegesen jelennének meg illegális bevándorlók valamely határszakaszon.

Oliver Szpaszovszki rámutatott, hogy amennyiben újra migránsok akarnának keresztülhaladni az országon, akkor a befogadóközpontokba kellene jelentkezniük, és kizárólag 72 óráig érvényes ideiglenes tartózkodásra lennének jogosultak az ország területén.

Megerősítették a katonai és rendőri jelenlétet a görög határon

Agron Buxhaku, a migrációs helyzet kezeléséért felelős kormánybizottság illetékese hétfő este bejelentette, hogy Észak-Macedónia megerősítette a rendőrség és a katonaság jelenlétét a Görögországgal közös határszakaszon, hogy megfékezze a Törökország felől érkező illegális bevándorlók belépését az országba.

A görög rendőrség szerint péntek óta több mint 15 500 illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg. A 2015-ös migránsválság idején az úgynevezett nyugat-balkáni útvonalon, Görögországon, Észak-Macedónián és Szerbián keresztül több mint egymillió illegális bevándorló jutott be az Európai Unió területére - írja az MTI.

Ausztria a magyar-szerb határra küld erősítést

Hétfőn Ausztria is bejelentette, hogy 21 rendőrt küld a magyar-szerb határ megfigyelésére - erről állapodott meg hétfőn Karl Nehammer (ÖVP) osztrák és Pintér Sándor magyar belügyminiszter. Ausztria szeretné személyi állománnyal, eszközökkel és pénzügyileg támogatni Görögországot és a migráció által érintett balkáni országokat - mondta Karl Nehammer belügyminiszter, miután találkozott magyar kollégájával az osztrák-magyar határnál Nickelsdorfnál.

Nehammer jelképesen Pintér Sándor "rendelkezésére bocsátott" 21 rendőrt és két rendőrkutyát, a jövőben a magyar-szerb határnál teljesítenek szolgálatot. Nemcsak Magyarország határait védik, hanem ezzel együtt Ausztria biztonságáról is gondoskodnak. Ez a modell működőképes, "nagyon jók a tapasztalataink" - mondta az osztrák belügyminiszter. Már 2015-ben részt vettek osztrák rendőrök a magyar-szerb határ védelmében. A 2015-ös migrációs válság ugyanakkor "nem ismétlődhet meg" - szögezte le Nehammer.

Nehammer az európai határvédelem kapcsán három biztonsági háló kialakításáról beszélt: ezek az Európai Unió külső határainak, így Görögországnak, a menekültútvonalakon fekvő országoknak, illetve Ausztriának a határvédelmét biztosítják. Az osztrák hivatalok sokkal felkészültebbek és sokkal jobban felszereltek a feladat ellátására, mint a 2015-ös migrációs válság idején.

Nehammer - Recep Tayyip Erdogan török elnök azon kijelentésére, mi szerint Törökország a szír menekülteket továbbengedné Európába - hangsúlyozta, hogy Törökországnak be kell tartania az EU-Törökország megállapodást. "Az EU, Ausztria és Magyarország nem hagyja, hogy zsarolják" - szögezte le a tárcavezető.