A menedékkérők elosztása "nagyon-nagyon kemény dió", valószínűleg a keddi miniszteri megbeszélésen sem sikerül minden részletkérdésre kiterjedő megegyezésre jutni, és az ügyet át kell majd utalni a tagországi kormány-, illetve államfőket összefogó Európai Tanácshoz - mondta Horst Seehofer az ARD német országos köztelevíziónak.
Amikor megérkezik egy hajó valamely földközi-tengeri EU-s kikötőbe a közösség területére menedékjogi kérelem benyújtásának szándékával igyekvő emberekkel a fedélzetén, "elkezdődik a telefonálgatás egész Európában". Minden tagországnál külön meg kell érdeklődni, hogy hajlandó-e befogadni az érkezők egy részét. A 27 közül általában 4-5, legfeljebb 6 tagország tesz eleget a kérésnek.
Kapcsolódó
Az EU így "méltatlan" helyzetbe hozza magát a világ előtt, ezért az Európai Bizottságnak a soros elnökséggel együtt az eddiginél sokkal nagyobb erővel kell törekednie egy "rendezett eljárás" kidolgozására és elfogadtatására - tette hozzá a miniszter.
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa hangsúlyozta, hogy az EU nemcsak gazdasági közösség, hanem az emberi méltóság és az emberi jogok tiszteletére épülő értékközösség, amelynek tagjai felelősséggel tartoznak egymás iránt. Ezért segíteni kell azoknak az országoknak, amelyekben a menedékkérők megérkeznek az EU-ba, és így egyben a menedékkérőknek is - mondta Horst Seehofer az MTI beszámolója szerint.
A miniszter szerint előre kell lépni a menekültügyi rendszer reformjában. A német álláspont egyértelmű, lényege, hogy a menedékkérelem szándékával az EU területére belépni készülő embereket fel kell tartóztatni a közösség külső határán, és meg kell vizsgálni, hogy jogosultak-e a kérelem benyújtására. Ha nem jogosultak erre, nem szabad szétosztani őket a tagállamok között, hanem a külső határról vissza kell szállítani a hazájukba. Ezen feladatok ellátásához jelentősen bővíteni kell a Frontex EU-s határ-, és partvédelmi szervezetet.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket