A szlovákiai vállalkozók szerint a Robert Fico vezette baloldali kormányok idején romlott a helyzetük - írta a Magyar Szó. A kormány kivizsgálatlan korrupciós ügyei miatt egyre több vállalkozó gondolja azt, hogy Szlovákiában nem beszélhetünk jogegyenlőségről.
A Szlovák Vállalkozói Szövetség (PAS) 2001-től vizsgálja a vállalkozói környezet alakulását, bevezetve az ezt mérő indexet. A jobboldali Dzurinda-kormányok idején a mutató a 2001-es 100 pontról 2006-ra 126 pontra nőtt. Fico 2006-os hatalomátvételét követően azonban zuhanásba kezdett. A tavalyi utolsó negyedéves 51,6 pontról az idei első negyedévre 50,7, a másodikra pedig 49,6 pontra esett.
Kapcsolódó
A vállalkozók szerint a bíróságok ügyintézése rendkívül lassú, ráadásul - a szelektív jogérvényesítés miatt - mára egyre több vállalkozó szemében veszti el a hitelét. Egyre több vállalkozó véli úgy, hogy a Fico-kormány korrupció elleni harca csak a médiának szól.
Ezt figyelembe véve nem meglepetés, hogy a vállalkozók politikai rendszerbe vetett bizalma 2013 óta nem látott mélyponton van. Emellett a vállalkozóknak egyre több fejfájást okoz a szakképzett munkaerő hiánya, és többségük úgy gondolja, hogy a kormány nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy ezt orvosolja.
(A nyitókép forrása: Szabó Dániel, Napi.hu)
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra