Krzysztof Szczerski megerősítette: közölte: a megállapodás a kétoldalú és a NATO-n belüli védelmi vállalások és garanciák jellegéről szóló politikai nyilatkozatból áll, másrészt "nagyon részletesen" szól a megnövelt amerikai katonai jelenlét összes eleméről és formájáról.
A politikai megállapodást több technikai, végrehajtási megállapodás követi majd, ezek kidolgozása azonban "nem napok, hanem hónapok kérdése".
Szczerski a térség és a NATO számára egyaránt fontosnak nevezte a készülő dokumentumot.
A jelenlétet "mennyiségében és minőségében is bővítik" - mondta.
A lengyel sajtó tavasszal írt arról, hogy felgyorsul a lengyelországi amerikai katonai jelenlét korábban kilátásba helyezett megerősítése. A bővítést Duda a tavaly szeptemberben tett washingtoni látogatásakor Trumppal folytatott tárgyalásán szorgalmazta.
Lengyelországba 2017-ben úgynevezett állandó rotációs jelleggel telepítettek amerikai alakulatokat, amelyek személyi állományát félévente cserélik. A Rzeczpospolita lengyel napilap hétfőn megírta: a dokumentum értelmében az amerikai kontingenst 1300 ezer fővel, 6 ezerre növelik, és Lengyelország kétmilliárd dollárt költ az amerikaiak által igénybe veendő katonai infrastruktúra fejlesztésére. Ugyanezt az összeget említette Duda a Trumppal tavaly folytatott washingtoni megbeszélését követően.
Legolvasottabb
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Jön a bizonyítványosztás, tűkön ülhetnek a Karmelitában
Néptáncosok haláláért kell felelnie a bedrogozott sofőrnek
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat