A két cég kiemelte: egymás tevékenységét kiegészítő portfólióval rendelkeznek a repülőgépgyártásban és a védelmi iparban. Az új vállalatot Raytheon Technologies Corporation néven vezetik be.
A tranzakció lezárultakor a United Technologies részvényesei az új vállalat részvényeinek 57 százalékát, a Raytheon részvényesei pedig a 43 százalékát kapják meg - idézi közleményüket az MTI. A cégek vezetői hangsúlyozták: két egyenrangú vállalat egyesüléséről van szó. Az új cég elnök-vezérigazgatója a United Technologies eddigi vezetője, Greg Hayes lesz, de a következő két évben az elnök-vezérigazgatói teendőket Thomas Kennedyvel, a Raytheon eddigi vezetőjével együtt látja el.
A két nagyvállalatnak együttesen mintegy 74 milliárd dolláros forgalma volt 2019-ben.
A Raytheon gyártja a többi között a Patriot típusú rakétaelhárító rendszereket vagy a Tomahawk robotrepülőgépeket, míg a United Technologies elsősorban a Pratt és Whitney motorok gyártásával szerzett tekintélyt. Ezeket a motorokat polgári és harci repülőgépekben egyaránt használják.
A The Wall Street Journal című lap elemzője megjegyezte: a két nagyvállalat egyesülése nyomán szinte bizonyosan nem indul trösztellenes vizsgálat, hiszen a két cég nem piaci vetélytársa egymásnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Ezt ne csinálja otthon, nagyon durván megbüntethetik érte
