Matekoznak a szakértők azon, hogy a következő adósságtörlesztési kötelezettségek tükrében meddig húzhatja még a görög kormány, mielőtt kénytelen lesz bejelenteni a fizetésképtelenségét - derül ki a CNBC cikkéből. Rövid időre megnyugvást hozott a piacokon, hogy csütörtökön kifizették az IMF-nek járó 450 millió eurós törlesztőrészletet, ám könnyen lehet, hogy ezzel csak időt nyertek.

A kormány szerdán sikeresen újrafinanszírozott valamivel több mint egymilliárd euró értékű kincstárjegyet - ezeket a görög bankok vették meg a lejárt rövid futamidejű állampapírjaikért kapott pénzből -, ám a hat hónapra szóló kölcsönért majdnem háromszázalékos kamatot kell fizetnie az államnak. További hasonló futamidejű kincstárjegy-kibocsátás még kettő lesz áprilisban, 14-én és 17-én.

Csapások sorozata

Ez követően május elején 1,4 milliárd euró értékű kincstárjegy jár le, majd május 12-én 779 millió eurót kell törleszteni a Nemzetközi Valutaalapnak. Ha mindezt sikerülne menedzselni, akkor a végső csapás júliusban érkezhet el, akkor ugyanis 3,5 milliárd eurót kell visszafizetni az Európai Központi Banknak (ECB). Ezzel az euróövezeti jegybank kezében lévő kötvényeket kell visszavásárolniuk a görögöknek.

Látva ezeket a terheket Görögország szinte biztosan csődbe megy, a kérdés csak az, mikor - mondja Mark Melatos ausztrál közgazdászprofesszor. A szakértő úgy véli, hogy a piaci megfigyelők többsége egyetért vele. Az időpontra utalhat az ekathimerini.com hírportál értesülése, amely szerint görög kormány arról tájékoztatta eurózónás hitelezőit, hogy április 24-éig tudja fizetni számláit.

Ezzel egyidejűleg ultimátumot kaptak: hat napon belül elő kell állniuk azzal az intézkedéscsomaggal, amellyel kordában tudják tartani költségvetést, s így megkaphatják az EU-IMF páros korábbi hitelcsomagjának utolsó, bő hétmilliárd eurós részletét.

Egérút

Egyetlen kicsi ablak látszik nyílni a görögök előtt, amelyen még befújhat a szél némi készpénzt. A Reuters értesülése szerint Moszkva fontolgatja, hogy előleget fizet arra a tranzitdíjra, amelyre Athén sok év múlva lehet jogosult, ha megépül a Törökországot átszelő orosz gázvezeték görögországi folytatása. A Török Áramlatról a hét elején tárgyalt számos balkáni állam és Magyarország külügyminisztere, szakértők szerint azonban a terv több sebből vérzik.

Melatos szerint Moszkva nem akar továbblépni a görögök finanszírozásában, azaz nem fog közvetlen támogatást, hitelt nyújtani Görögországnak. Egyrészt az alacsony olajár és az EU-USA szankciók miatt az orosz gazdaság helyzete sem valami fényes, másrészt nem lenne ésszerű vállalni a görögök finanszírozásával járó óriási kockázatot a jelenlegi helyzetben.

Fárasztóak

Az elemzők egy részét már fárasztja görög szappanopera. Az eurótagállamok fiskális, nyugdíj- és munkaerő-piaci reformokat követeltek szerdai ultimátumukban, akármit is jelentsen ez - írta ügyfeleinek szóló feljegyzésében Mihael Hewson, a CMC Markets pénzügyi szolgáltató cég elemzője. Sokadszor teszik ezt, ám amíg a határidőhöz nem járul komoly szankció, ami ez esetben a görög euró vége lehetne, addig nem érdemes komolyan venni a hitelezők kemény fellépését. Különösen így van ez, ha az athéni kormány tovább tudja vonszolni magát egyik hiteltörlesztéstől a másikig.