Rafael, ismertebb nevén Rafi Ejtan az akció után Menáhem Begin izraeli kormányfő terrorizmusellenes tanácsadója volt, a nyolcvanas években viszont lejáratódott, miután napvilágra került, hogy az irányítása alatt álló hírszerző szervezet kémet épített be az amerikai védelmi minisztérium állományába, aki át is adott amerikai információkat Izraelnek. Az ügy miatt akkor mélypontra süllyedt a zsidó állam és Washington kapcsolata - írja az MTI.
A kilencvenes években mezőgazdasági és építőipari vállalkozásokba kezdett, főleg Kubában.
2006-ban az Izraeli Nyugdíjasok a Kneszetben (GIL) párt színeiben bejutott a parlamentbe, és pártja a kormánykoalíciónak is tagja volt, így Ejtan nyugdíjügyi miniszter lett Ehud Olmert kormányában.
Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer a holokauszt egyik legfőbb végrehajtója volt. Ő felelt a második világháború idején az európai zsidóság gettókba, koncentrációs és megsemmisítő táborokba szállításáért, így a többi között a magyar zsidóság deportálását is ő irányította Magyarország 1944. márciusi német megszállása után. Argentínai elfogása és Izraelbe hurcolása után népirtás és emberiesség elleni bűnök miatt halálra ítélték, és 1962-ben egy izraeli börtönben felakasztották. Mind a mai napig ő az egyetlen Izrael Állam történetében, akin büntetőbírósági ítélet alapján végrehajtották a halálbüntetést.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő az izraeli hírszerző szervek hősének nevezte Ejtant.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!