Az iráni törvények értelmében a parlamentnek jogában áll bármelyik kormánytagot eltávolítani pozíciójából, az államfőnek pedig három hónapon belül kell utódot találnia a megüresedett helyre - írta az MTI.
Megfigyelők szerint az iráni keményvonalasok és a mérsékeltebbnek tartott Haszan Róháni államfő közötti feszültség újabb áldozata a most menesztett miniszter. Előzőleg a munka- szövetkezeti és szociális minisztert állították fel a székéből, a múlt hónapban pedig az elnöknek le kellett cserélnie a jegybank vezetőjét.
Amióta az Egyesült Államok májusban bejelentette, hogy kilép az iráni nukleáris program kordában tartásáról 2015-ben kötött nemzetközi megállapodásból és ismét életbe lépteti a korábbi szankciókat, az iráni deviza, a rial nagyot veszített árfolyamából. A szankciók visszaállítása miatti aggodalmak hatására a vállalatok és a magánszemélyek viharos tempóban kezdték el vásárolni a keményvalutát, hogy megpróbálják kivédeni az amerikai szankciók hatását.
Augusztus elején a nemzeti deviza árfolyama rekordmélyre, 120 rialra esett a dollárral szemben, míg májusban még 65 ezer rial ért 1 dollárt. A rial gyengülése részben azzal járt, hogy megugrott az infláció, drágultak a fogyasztási termékek és nőtt az üzemanyagok ára.
A pénzügyi helyzet romlása miatt Irán néhány városában tiltakozások voltak.
Donald Trump amerikai elnök május 8-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan kilép az iráni atomszerződésből, és aláírta azt a rendeletet, amellyel visszaállította az Irán energetikai, autóipari és pénzügyi ágazatát sújtó büntetőintézkedéseket. A második hullám novemberben lesz, amikor életbe lépnek a kőolaj- és földgázipari ágazatot, valamint a jegybankot sújtó amerikai szankciók.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat