A jegybank kamatlábat stabilan tartó monetáris politikája "jó szolgálatot tett a lengyel gazdaságnak", a legutóbbi fejlemények, közöttük az ECB gazdaságösztönző intézkedései függvényében azonban már kérdésessé vált az alkalmazott monetáris politika, valamint a követendő monetáris politika mellett tett elkötelezettség (forward guidance) fenntarthatósága - közölte szerdán újságírókkal Jerzy Hausner, a lengyel jegybank monetáris tanácsának a tagja.
"Egyelőre nem tudom megmondani, hogy kitartunk-e az eddig követett gyakorlat mellett, vagy eltérünk tőle" - jelentette ki a stabilkamat-politikára utalva és hasonló fogalmazást alkalmazott a forward guidance jövőbeni kiadásáról is: "Nem zárnám ki, de nem is fogadnék rá."
Jerzy Hausner elmondása szerint az Európai Központi Bank (ECB) legutóbbi intézkedései, a lengyel jegybank legfrissebb makrogazdasági előrejelzései, valamint az ukrán-orosz konfliktus alakulásának függvényében "kulcsfontosságú" lesz a jegybank júliusi kamatdöntő ülése. "Abban az új helyzetben, amit az ECB döntése idézett elő, át kell gondolnunk a lehetőségeinket" - mondta. "Amit eddig csak sejtettünk, már tudjuk".
A lengyel jegybank monetáris tanácsa a legutóbbi, júniusi kamatdöntő ülésén is változatlanul hagyta az alapkamatot, a folytatandó monetáris politika mellett tett elkötelezettségének (forward guidance) megfogalmazásából azonban kihagyott minden utalást a kamatláb további stabilan tartásáról a harmadik negyedév után. A kamatdöntést követő sajtótájékoztatón tett kijelentésekben pedig a negyedik negyedévtől kezdődően nyitottnak mutatkozott minden lehetséges opció megfontolására, beleértve a kamatvágást és a kamatemelést is.
A lengyel jegybank elnöke, Marek Belka szerdán Brüsszelben a PAP hírügynökségnek adott nyilatkozatában alkalmazott megfogalmazása szerint az ECB legutóbbi lépésének tükrében már nem valószínű, hogy Lengyelország tovább vágna az alapkamaton, hanem a kamatoknak a lehető leghosszabb ideig történő stabilan tartása a legvalószínűbb forgatókönyv.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép