Az orvosi célú marihuána, illetve az ebből készített gyógyszerek és gyógyhatású szerek az előzetes számítások szerint évente négymilliárd sékel (közel 320 milliárd forint) bevételt hozhatnak az országnak - írta az MTI.
Hatszáz mezőgazdász már megszerezte a növény termesztéséhez szükséges engedélyeket az egészségügyi minisztériumtól, és a kannabiszt feldolgozó gyógyszeripari vállalkozások részvényeinek értéke vasárnap megugrott a helyi tőzsdén.
A döntés előfeltétele volt, hogy egy hónappal ezelőtt a kneszet elfogadta a kábítószerellenes törvény módosítását, és megnövelte a rendőrség hatalmát ebben a kérdésben. Az új szabályozás szerint Izrael azon országoknak adhat el marihuánából készített termékeket, amelyek engedélyezték az efféle szerek alkalmazását a gyógyászatban.
A pénzügyminisztérium és a belbiztonsági minisztérium előzetes megállapodása tette lehetővé másfél éves toporgás után a határozatot. Egyezményük értelmében a rendőrség külön költségvetési forrásokat kap majd a termesztés növekedésével arányosan az esetleges bűnözésnek és a szerek illegális felhasználásának megakadályozására.
A kormány szakértői szerint Izraelnek kiváló természeti, éghajlati adottságai vannak a kannabisz termesztésére, és a helyi gyógyszeripar is a világ élvonalában van ennek a területnek a kutatásában. Izraelben már évek óta alkalmazzák hivatalosan a helyben termesztett orvosi marihuánát rákbetegségben, Parkinson-kórban, valamint különböző emésztési betegségekben szenvedőknél, elsősorban fájdalomcsillapításra és a közérzet javítására.
A tel-avivi tőzsdén már tizenhét érintett vállalat részvényei forognak, és a szakértők bizakodóak, hogy a jogi és közigazgatási akadályok elhárulása után jelentős exportot bonyolíthatnak majd le.
Már 2017 nyarán az orvosi marihuána exportját javasolta egy tárcaközi bizottság, de Gilád Erdán belbiztonsági miniszter akkor ellenezte a megállapításokat, mert szerinte Izrael még nem volt felkészülve ennek a "veszélyes szernek" a külföldi eladásából származó következményekre.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás