Az 1,6 ezer milliárd dolláros kezelt vagyonával a Pimco az egyik legjelentősebb kötvénypiaci szereplő. Bernanke elődje, Alan Greenspan is leszerződött tanácsadóként a Pimcóval még 2007-ben, az akkor még ott dolgozó Bill Gross úgy fogalmazott, hogy sok pénzt takarít meg ezzel a lépéssel az alapkezelő.
Pozitívan fogadta Bernanke mostani döntését Dan Ivascyn, a Pimco befektetési igazgatója, hozzátéve, hogy Bernanke tapasztalata komoly előnyt jelenthet majd az alapkezelőnek a jövőben. Még két hete sincs, hogy a volt Fed-elnök bejelentette: a Citadel hedge fundnál folytatja tovább pályafutását monetáris politikai tanácsadóként.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon