A volt elnök az atlantai Carter Központban az amerikai-kínai diplomáciai kapcsolatok normalizálásának 40. évfordulója alkalmából rendezett konferencián fejtette ki álláspontját pénteken. Úgy vélte, hogy professzorokból, nyugalmazott diplomatákból és más szakértőkből kellene kialakítani egy háttérben dolgozó csapatot, ahogyan ő tette ezt elnöksége idején az 1970-es években, amikor az amerikai-japán kapcsolatok javításán dolgoztak. Hozzátette: amikor a háromnapos konferencia után hazamegy, levelet is ír erről Donald Trumpnak, kérve őt egy ilyen bizottság létrehozására - írja az MTI.
A konferencia első napján jelen volt Kína Egyesült Államokban akkreditált nagykövete, Cuj Tien-kaj is, aki azt mondta újságíróknak: "a Kína és az Egyesült Államok közötti együttműködés soha nem volt olyan fontos, mint manapság".
Kapcsolódó
Jimmy Carter már decemberben, a The Washington Post című lapban részletes elemző cikket jelentetett meg arról, hogy szerinte hogyan kellene javítani Washington és Peking viszonyát, és ezzel elkerülni egy új hidegháborút. Elemzésében a többi között tartós amerikai-kínai kereskedelmi megállapodást sürgetett, amelyre alapozva szerinte javítani lehet a politikai kapcsolatokat is.
Az Egyesült Államok 39. elnöke - folytatva a Richard Nixon elnök által megkezdett közeledési politikát - 40 évvel ezelőtt, 1979. január elsején aláírta azt a dokumentumot, amely rögzítette a diplomáciai kapcsolatok létesítését a kommunista Kínával.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba
Döntött a rendőrség: örök rejtély marad a hatvanpusztai zebrák ügye
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság