Az orosz statisztikai hivatal azt közölte, hogy novemberben 9,6 millió dekaliter (1 dekaliter = 10 liter) vodka készült Oroszországban, ami 45,3 százalékkal több a tavaly novemberihez képest. Az idei első 11 hónapban 14,1 százalékkal nőtt a vodkagyártás éves összevetésben.
A statisztikai hivatal adatai szerint novemberben 5,6 százalékkal, 789 ezer dekaliterre esett a konyakgyártás. Borból és pezsgőből 2,1 millió dekaliter készült a múlt hónapban, 6,4 százalékkal kevesebb, mint tavaly novemberben. Sörből is visszaesett a termelés, 8,5 százalékkal, 50,4 millió dekaliterre.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező