Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetője a Welt am Sonntag című német lapban vasárnap megjelent interjúban az MTI szerint közölte, fel kell ismerni, hogy kínai cégek, esetenként állami pénzekkel megtámogatva egyre erőteljesebben igyekeznek felvásárolni a válság révén alacsonyabb áron megszerezhető vagy nehézségekkel küszködő uniós vállalatokat.
Ennek a "bevásárló körútnak" véget kell vetni, az európai vállalkozások védelmében legalább egy évre átvételi moratóriumot kell bevezetni - mondta Manfred Weber.
Kapcsolódó
A politikus beszélt arról is, hogy az Európai Számvevőszék, az Európai Bizottság és az Európai Parlament közvetlen ellenőrzése alá kell vonni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására tervezett helyreállítási alap forrásainak felhasználását. Az EU így nem csak a támogatott országok által biztosított adatokra támaszkodhatna. "Ebben az összefüggésben például a cseh miniszterelnökbe, Babisba vetett bizalmam erősen korlátozott" - mondta Manfred Weber.
Az Európai Bizottság május végén ismerteti javaslatát a tervek szerint ezermilliárd eurónál (355 ezer milliárd forint) is több támogatást biztosító helyreállítási alapról, amellyel kapcsolatban az EPP frakcióvezetője szerint az a legfontosabb, hogy a jövőbe mutató ügyeket finanszírozzanak.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára