76 éves korában elhunyt Ibrahim Boubacar Keita, Mali megbuktatott elnöke - erősítette meg a hírt a BBC-nek a család.
Két évvel ezelőtt Keita kisebb agyvérzést kapott, de vasárnap bekövetkezett halálának oka egyelőre nem tisztázott. A család annyit viszont elárult, hogy a politikus bamakói otthonában, közép-európai idő szerint 9 órakor halt meg.
A BBC szerint Keita visszavonulása óta visszafogott, nyugodt életét élt, és gyakran látogatta Elefántcsontparton élő fiait.
Keita 7 éven keresztül, 2020-ig vezette Malit. Kormányzása alatt sokat veszített népszerűségéből ugyanis drámaian felerősödtek a dzsihadista zavargások az országban - a politikust végül puccsal váltották le.
Maliban 2012 óta tevékenykednek az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetekkel kapcsolatban álló dzsihadista csoportok, állandósultak az "önvédelmi milíciák" által elkövetett erőszakcselekmények és a kormányerőket is folyamatosan visszaélésekkel vádolták.
Ahogy arról a Napi.hu is beszámolt, Maliban különösen ingatag volt korábban a belpolitikai helyzet. Az ellenzék megvádolta Keita elnököt, hogy szavazatvásárlással és az ellenzék megfélemlítésével szerzett többségi támogatást a voksoláson.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe