Civil szervezetek sorra jelentik be, hogy nem hajlandók eleget tenni a névtelen adományozást ellehetetlenítő kormányrendelet követelményeinek - írja az Euronews. A június 30-án elfogadott és július elsejétől hatályos kormányrendelet szövegezése alapján a civil szervezetek kötelesek már az idén indult üzleti évre vonatkozóan feltüntetni az adományozóikat, köztük a természetes személyeket.
Például a Suhanj! Alapítvány egy közhasznú civil szervezet: állami feladatot látnak el, fogyatékkal élők sportolását segítik, állami támogatás nélkül. Amennyiben be akarnák tartani a jelenleg hatályos szövegezésű jogszabályt, több ezer adományozó magánszemély nevét kéne felsorolniuk a közhasznúsági mellékletben.
A rendelet ellen mintegy száz szervezet és alapítvány emelte fel a hangját. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese, Orbán Balázs azóta egy Facebook-posztjához írta ki, hogy az 500 ezer forint alatti adományok névtelen felajánlása biztosított lesz a jövőben is, és az átláthatóság érdekében szűkítik a névtelen támogatások körét.
A Társaság a Szabadságjogokért szerint az államtitkár posztja is arra utal, hogy nem valódi jogalkotás zajlik. A szervezet úgy véli, a rendelettel a kormány az adományozókat próbálja elrettenteni. „Mi jogászok vagyunk és a szakmai pontosság számunkra nagyon fontos, ezért FB-posztokat jogértelmezni nem tudok felelősségteljesen" - mondta a TASZ ügyvezető igazgatója, Kapronczay Stefánia.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket