A hírt először Daily Sabah című lap Twitter-oldalán jelent meg. Röviddel ezután az amerikai külügyminisztériumban is megerősítették a TASZSZ hírügynökség érdeklődésére.
A tárca névtelenül nyilatkozó illetékese azt mondta, hogy a támadó pisztolyból nyitott tüzet a nagykövetség bejáratánál, de a török rendőrök lefogták.
Az incidensben senkinek sem esett baja. A támadót kihallgatják.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el