A szombat éjjeli londoni merénylet miatt a nagy pártok vasárnapra felfüggesztik kampányukat, de a választási kampány hétfőn folytatódik.
A brit kormányfő a Downing Streeten tett nyilatkozata előtt a kabinet válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA ülésén elnökölt. Az értekezlet utáni nyilatkozatában May nem tett említést arról, hogy változna a jelenleg érvényes második legmagasabb terrorkészültségi szint.
Nem sokkal korábban Sadiq Khan, London polgármestere a BBC televíziónak nyilatkozva már kijelentette: nem változik a hivatalos meghatározás alapján súlyos fenyegetettséget jelző jelenlegi terrorkészültségi szint Nagy-Britanniában.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is