A folyóirat vasárnap megjelenő száma szerint Gianluca Savoini, a belügyminiszter egykori szóvivője, a Lombardia Russia vállalkozói szövetség elnöke tárgyalt az ügyben Putyin képviselőivel. Savoini hárommillió tonna olaj szállításáról egyezett meg, amelyet vélhetőleg a Rosznyeft orosz állami energiakonszerntől vásárolt volna fel egy észak-olaszországi vállalkozás jelentős árengedménnyel. A hasznot a Liga tette volna zsebre.
Az ügylettel a Liga európai uniós választási kampányát akarta finanszírozni - állította a L'Espresso két olasz újságíró, Giovanni Tizian és Stefano Vergine jövő csütörtökön megjelenő könyvére hivatkozva, amely a Liga fekete könyve címet viseli.
Kapcsolódó
Egyelőre nem tudni, hogy létrejött-e az üzlet Oroszországgal. A Liga eddig nem kommentálta az olasz média értesülését.
Ha a gyanú bizonyítást nyer, az azt jelentené, hogy a legerősebb olasz kormánypárt Putyintól, az EU esküdt ellenségétől jutott pénzhez - írta pénteki kiadásában a La Repubblica című olasz napilap.
A tavaly június óta az Öt Csillag Mozgalommal együtt kormányzó, bevándorlásellenes Liga az Osztrák Szabadságpárthoz hasonlóan együttműködési megállapodást kötött Putyin Egységes Oroszország nevű pártjával. Salvini, aki az Oroszországgal szembeni uniós szankciók egyik leghangosabb bírálója, már többször járt Moszkvában.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák