A csapi útlezárás előzménye az volt, hogy külföldön regisztrált személygépkocsikkal közlekedő mintegy kétszáz kárpátaljai autós múlt pénteken blokád alá vette az Ungvár-Felsőnémeti ukrán-szlovák határátkelőhelyet tiltakozásul az ellen, hogy az ukrán vámszabályok szerintük túl rövid időre engedélyezik a külföldi rendszámú járművek tartózkodását az ország területén.
A tüntetőket vasárnap este felkereste Jana Burianová, Szlovákia ungvári főkonzulja, de nem sikerült a határzár feloldására bírnia őket. Ezt követően Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója hétfőn bejelentette, nem fog egyezkedni a tiltakozókkal, hanem erő alkalmazásával számoltatja fel az autósblokádot.
A tiltakozó autósok a megyevezető kijelentésére reagálva akciójukat kiterjesztették a Csap-Záhony átkelőre, amely Kárpátalja legnagyobb és Ukrajna egyik legjelentősebb közúti határátkelőhelye. A megmozdulás irányítói az MTI tudósítójának a helyszínen azt mondták, hogy a forgalmat csak Magyarország irányában zárják le, az onnan érkező járműveket átengedik.
Délután időnként engedélyezték a feltorlódott autóknak a továbbhaladást Magyarország felé, de estére hermetikus lesz az útzár, amelyet készek addig fenntartani, amíg a hatóságok nem módosítják a külföldi rendszámú gépjárművek ukrajnai tartózkodására vonatkozó jogszabályokat.
Nyomást gyakorolnak - túl sok drága tragacs Ukrajnában
Kárpátalján évek óta gondot okoz, hogy a helyi lakosság tulajdonában lévő autók több mint harminc-negyven százaléka külföldi - szlovák, magyar, cseh, lengyel és román - rendszámmal közlekedik, de hasonló a helyzet Lemberg (Lviv) megyében is. A határ menti kárpátaljai településeken alig látni ukrán rendszámú gépkocsit.
A mostanihoz hasonló autós tiltakozás legutóbb márciusban volt Kárpátalján az ukrán-szlovák és ukrán-román határátkelőhelyeken. Akkor a tüntetők a megye kormányzójával folytatott tárgyalásokat követően hagytak fel a határátkelőhelyek blokádjával. Kárpátalján a lakosság él azzal a lehetőséggel, hogy a szomszédos európai uniós országokban az ukrajnai áraknál sokkal olcsóbban vásárolhatnak a hazaiaknál jobb minőségű használt autókat.
A Kárpátaljára bevitt és ott használt járműveket a tulajdonosaik nem regisztráltatják Ukrajnában a magas importvám miatt, inkább - a hatályos jogszabályok követelményeinek megfelelően - ötnaponta átlépik velük az államhatárt. Bevett szokás az autósok körében, hogy a kötelező határátlépés idejét az akadályoztatásukról szóló orvosi vagy műszaki igazolás határon való felmutatásával hosszabbítják meg.
A Magyarországon regisztrált személygépkocsikat használó, kettős állampolgársággal rendelkező kárpátaljai magyarokat nem érintik az ukrajnai korlátozó intézkedések, mivel nekik - a megfelelő okmányok meglétének köszönhetően - jóval ritkábban kell átlépniük az államhatárt.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető