Andrzej Duda, Lengyelország államfője jóváhagyása alapján 50 millió zlotyval (3,75 milliárd forint) emelkedik az az összeg, amelyet a költségvetésből a 75 év felettiek egyes gyógyszereinek ingyenessé tételére költenek - adta hírül a wp.pl.
Az idősek ingyenes gyógyszereire összességében közel 700 millió zlotyt (52,5 milliárd forint, nagyjából a Kőrőshegyi-völgyhíd ára) különítettek el a költségvetésben. Ez a program több mint két év óta folyik Lengyelországban. Az emelést a hivatalos közlemény szerint az teszi lehetővé, hogy nőttek az adóbevételek.
Kapcsolódó
Két éve van érvényben az a jogszabály, amelynek értelmében azok a személyek, akik betöltötték 75. életévüket jogosultak azokra az ingyenes gyógyszerekre, amelyek szerepelnek az egészségügyi tárca ezzel kapcsolatos listáján.
Legolvasottabb
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők