A kragujevaci Fiat gyár azon dolgozói, akik nem akarnak a Stellantis cégcsoport szlovákiai üzemében dolgozni és nem szeretnének végkielégítéssel munkaerő-feleslegként távozni, havi bruttó 47 ezer dinárt (160 ezer forint) kapnak mindaddig, amíg az állam nem talál nekik másik munkahelyet - adta közre a Fiat tárgyalócsoportjától származó információt a vajdasági Szabad Magyar Szó.
A foglalkoztatottak ebből az összegből saját maguk fizetik majd a járulékokat. – Ez a bruttó minimálbér, amit azok a dolgozóink kapnak, akik nem akarnak külföldre menni és végkielégítést sem kérnek. Az összegből ők maguk fizetik majd az egészségügyi és nyugdíjbiztosítást, ami 12 ezer dinár, és így tisztán megmarad nekik havi 35 ezer dinár (120 ezer forint).
Ez mindaddig így lesz, amíg az állam nem biztosít nekik munkát Kragujevacon, vagy a közelben, 50 kilométeres körzetben. A legutóbbi tárgyalások alapján meggyőződésünk, hogy az állam a kollégáinknak háromtól öt hónapon belül találni fog munkát – nyilatkozta Đorđe Milojević, a Fiat-gyár dolgozóit képviselő tárgyalócsoport tagja.
– Szilárdan ragaszkodunk ahhoz, hogy a Fiat dolgozóinak végkielégítése 1000 euró kell, hogy legyen munkaévenként, azok a munkások pedig, akik előzőleg a Zastava gyárban is már dolgoztak, azokra az évekre évi 500 eurót kell kapniuk. Erről fogunk tárgyalni Belgrádban – ismertette Đorđe Milojević.
A tárgyalócsoport, amelyet a Fiat dolgozói, és a szakszervezetek képviselői alkotnak, pénteken délben folytatják a tárgyalásokat a szerb kormány illetékeseivel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek