Az egyiptomi katonaság felfegyverzett járművekkel és könnygázzal támogatott akciót indított a házi őrizetben lévő Mohammed Murszi elnököt támogató demonstrálók két kairói ülősztrájkjának felszámolására. A BBC helyszíni tudósítása szerint a rendőrség lezárta a helyszíneket övező utcákat, bár azt állította, hogy utat nyitott azok előtt, akik távozni akartak, kivéve a körözött személyeket. Szemtanúk buldózereket láttak, amelyek feladata az lehetett, hogy eltolják az útból a tüntetők által az elmúlt napokban felhalmozott homokzsákokat. A távolból figyelők lövéseket hallottak és füstoszlopok emelkedtek Kairó fölé.
Hivatalos információk szerint 15-en haltak meg az összecsapásokban, ám a tüntetéseket szervező muzulmán testvériség 25-30 halottról számol be. Az események résztvevői 45 halottról és 100 sebesültről beszélnek. Az áldozatok között van a biztonsági erők legalább egy katonája is. A BBC nem tudja megerősíteni a számokat. A Kairói Egyetem előtti Nahda térről állítólag mostanra kiszorították a Murszi elnök visszahelyezését követelő embereket. A másik helyszínről, a Rabaa al-Adawiya mecset környékéről nincs pontos információ.
A Muzulmán Testvériség mészárlásnak minősítette a hatóságok fellépését és arra kérte híveit, hogy autókkal induljanak a helyszínekre elszállítani a sebesülteket. A belügyminisztérium szerint az ülősztrájkok felszámolását elrendelő bírósági határozatnak megfelelően jártak el.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Ismét meglepi a világot Venezuela
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek