Óriási tömeg gyűlt össze Bagdad belvárosában, a Firdosz téren, Szaddam Husszein monumentális szobra körül ma délután, hogy ledöntsék azt. A nehézkesen haladó műveletbe az amerikai katonák is becsatlakoztak.
A CNN televízió előben közvetítette, ahogy a tömeg néhány tagja felmászott a szobor jó nyolc méter magas talapzatára, majd magára a legalább ugyanolyan magas szoborra, hogy kötelet dobjanak a nyakába és ledöntsék azt. Közben néhányan pörölykalapáccsal próbálták az alapokat szétzúzni. A szobor azonban ellenállt. Az amerikai csapatok egyik arra járó egysége volt "kénytelen" besegíteni: egy páncélozott daru segítségével néhány katonát emeltek a magasba, akik vastag láncot rögzítettek a szoborra. Előkerült néhány iraki és amerikai zászló is, amelyet együtt lengetett a tömeg a katonákkal. A szobor még így sem adta könnyen, ám helyi idő szerint 18:50-kor megadta magát.
A "népünnepély" látszólagos nyugalma ellenére korántsem ilyen békés a hangulat. Bár az amerikai csapatok nagy erőkkel vannak jelen Bagdad belvárosában, a város egyes részein még elkeseredett harc folyik az iraki fegyverek és a szövetséges csapatok közt.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.