Mike Pompeo külügyminiszter azzal indokolta a lépést, hogy Kuba támogatja a nemzetközi terrorizmust, köztük kolumbiai lázadókat és Venezuela baloldali kormányát - írja a hvg.hu. Trump külügyminisztere szerint emellett több amerikai szökevény is az országban talált menedéket az USA igazságszolgáltatása elől.
Az Egyesült Államok és Kuba viszonyában Obama elnöksége alatt bekövetkezett enyhülés után a Trump-kormányzat számos intézkedést visszavont, visszatérve Washington sok évtizedes embargós politikájához.
Az AFP szerint a január 20-a után felálló Biden-kormányt meglehetősen kellemetlenül érintheti az intézkedés, ha a korábbi demokrata kormányzat politikáját akarja folytatni, mert a listáról csak több hónap alapos felülvizsgálat után kerülhet le egy ország, vagyis több hónapig érvényben lehet.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető