Peszkov kifogásolta, hogy egyes nyugati országok, köztük az Egyesült Államok, "nem konstruktív" álláspontra helyezkedtek a szíriai Dúmában állítólag elkövetett vegyifegyver-támadással kapcsolatban, és anélkül ítélkeznek az incidens ügyében, hogy szükségesnek tartanák annak pártatlan kivizsgálását.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte: Oroszország arra fog törekedni, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szakemberei helyszíni vizsgálatot tartsanak Dúmában, és kész szavatolni a biztonságukat. Mint mondta, Moszkva már nem tud hitelt adni a távolból elvégzett elemzéseknek.
Kapcsolódó
Lavrov szerint az OPCW még nem adott választ az orosz javaslatra. Az orosz diplomácia vezetője közölte, hogy Moszkva kedden egy olyan határozattervezetet terjeszt majd az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, amely előírná, hogy az OPCW szakemberei kötelező módon a helyszínen vizsgálják ki az állítólagos vegyifegyver-támadásokat, és az átláthatóság érdekében mindvégig őrizzék meg az ott vett mintákat.
Lavrov elmondta, hogy tudomása van arról a hágai bejelentésről, miszerint az OPCW megkezdte az állítólagos dúmai vegyifegyver-támadásról szóló jelentések tanulmányozását.
"A vegyi anyagok alkalmazásának tényét egyelőre nem sikerült megerősíteni" - mondta.
Vlagyimir Samanov, az orosz parlamenti alsóház védelmi bizottságának elnöke a kormányzó Egységes Oroszország párt frakcióülésén bejelentette, hogy amennyiben Szíriát katonai csapás éri, Oroszország megtesz minden politikai és diplomáciai, szükség esetén pedig katonai ellenlépést. "Egyetlen jogellenes lépés sem marad válasz nélkül" - mondta.
Samanov, aki "mérlegelt és felelősségteljes" ellenintézkedéseket helyezett kilátásba, kifogásolta, hogy Donald Trump amerikai elnök katonai csapás lehetőségéről beszélt. "Provokációnak" nevezte a dúmai vegyifegyver-támadásról szóló jelentéseket, rámutatva, hogy a szíriai kormány képviselői és orosz vegyvédelmi szakemberek nem találták nyomát ilyen incidensnek a helyszínen.
A képviselő a nemzetközi jog megsértésének nevezte, hogy izraeli harci gépek Homsz tartományban hétfőn csapást mértek a T-4 katonai repülőtérre. Mint mondta, ezáltal "megnőtt a konfliktusban részt vevő országok száma", és nehezményezte, hogy a támadásra Izrael sem a vezérkar, sem a pedig külügyminisztérium vonalán nem figyelmeztette előre Oroszországot.
A szíriai kormányerők civil szervezetek állítása szerint szombaton vegyi fegyvert vetettek be a kelet-gútai Dúma városában, és a támadás többtucatnyi halálos áldozatot követelt. Ezt az orosz hírügynökség álhírnek nevezte, a moszkvai védelmi tárca pedig hiteltelen forrásnak minősítette a Fehérsisakosok elnevezésű mentőszervezetet, amelytől az információ származott.
A szíriai orosz békítőközpont szakértői hétfőn Dúmában nem találták nyomát vegyifegyver-támadásnak. Korábban hivatalos orosz szervek arra figyelmeztettek, hogy kormányellenes fegyveresek mérgező hatóanyagokkal elkövetendő "provokációkra" készülnek. Nyugati országok korábban többször is vegyi fegyver bevetésével vádolták meg Damaszkuszt.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat