Az államtitkár több külügyminisztériumi vezetővel tárgyalt, és előadást tartott az ottani szakembereknek a külgazdasági és diplomáciai tárca összevonásának a tapasztalatairól és a kijavított hibákról, amit nagy érdeklődéssel fogadtak.
A közvetlen légijáratok beindítását az indokolja, hogy a korábbi heti két charter járat helyett ma már hetente öt ilyen repülőgépet töltenek meg a magyar turisták. Az érdeklődés növekedését a biztonsági helyzet is alátámasztja: az ottani hatóságok kézben tartják a dolgokat, amit az is bizonyít, hogy az elmúlt egy évben nem volt a turisták ellen irányuló terrortámadás az észak-afrikai országban.
Kapcsolódó
Magyar Levente szerint egy hét múlva hivatalos tunéziai küldöttség érkezik Budapestre a közvetlen légi összeköttetésről szóló megállapodás véglegesítésére. Várhatóan a jövő évtől indulhatnak meg a Tunisair járatai a két ország között - írja az MTI.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt