Fu őrizetbe vételét megelőzően csütörtökön jelentették be, hogy Szun Li-csünt, a közbiztonsági tárca helyettes vezetőjét kizárták az országot kormányzó Kínai Kommunista Pártból (KKP) és menesztették posztjáról súlyos fegyelmi kihágások és jogszabálysértések miatt. A Hszinhua jelentése szerint Szun magatartása "túlzott politikai ambícióról és gyenge politikai integritásról" tett bizonyságot, a volt miniszterhelyettes alaptalanul kritizálta a KKP egyes politikáit, továbbá politikai híreszteléseket terjesztett.
A Cajcsing című, pekingi székhelyű lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról írt, hogy pénteken, a közbiztonsági minisztérium Szun ügyével kapcsolatos megbeszélésén Fu neve is szóba került.
Meng Hung-vejt, aki 2004 és 2018 között töltötte be a helyettes közbiztonsági miniszteri posztot, 2020 januárjában tizenhárom és fél év börtönbüntetésre ítélték mintegy 14,5 millió jüan (600 millió forint) kenőpénz elfogadása miatt. Meng 2016 és 2018 között az Interpol nemzetközi rendőri szervezet elnöke volt.
Hszi Csin-ping kínai elnök 2012 végén hirdetett átfogó kampányt a korrupció ellen, ennek keretében azóta több mint másfél millió köztisztviselőre szabtak ki büntetést. A kampány a közvéleményben pozitív fogadtatásra talált, ugyanakkor sokan azzal vádolják a kínai elnököt, hogy a korrupció elleni fellépés sok esetben csak ürügy arra, hogy ellehetetlenítse a politikai ellenlábasait.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?