A döntést az oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) és a kampány lebonyolításában érintett hatóságok - a védelmi minisztérium, a közegészségügyi intézet és az országos gyógyszerügynökség - képviselői közösen hozták meg.
Citu hozzátette: a harmadik dózis minden esetben mRNS (hírvivő ribonukleinsav) alapú vakcina lesz, tehát azok is a Pfizer vagy a Moderna által gyártott oltóanyagból kapnak, akiket korábban a vírusvektor-alapú AstraZeneca-vakcinával oltottak be - írja az MTI.
Az oltáskampány irányításában személyesen is részt vevő román miniszterelnöktől szerdai sajtóértekezletén főleg arra akartak választ kapni az újságírók, hogy miért rendelt Románia csaknem kétszer annyi vakcinát, mint amennyit fel tudott használni, miután a korrupcióellenes ügyészség (DNA) előző nap közölte: haszonszerzés gyanújával bűnvádi vizsgálatot indít ismeretlen tettes ellen a koronavírus elleni vakcinák jogosulatlan közbeszerzésének ügyében. Citu rámutatott, hogy az Európai Bizottság 4,4 milliárd vakcinát rendelt meg 2023-ig, ebből pedig Románia lakosságarányosan 4,3 százalékára jogosult. Az egymást váltó egészségügyi miniszterek eddig több mint 60 millió dózist rendeltek meg, ezek többségét még április előtt, vagyis abban az időszakban, amikor a vakcina iránti kereslet Romániában is meghaladta a rendelkezésre álló oltóanyag-mennyiséget.
A miniszterelnök elismerte: nem szerencsés, hogy a felhalmozott készlet jelentős részének lejárt a szavatossága, és a járvány negyedik hulláma által sújtott Románia arra kényszerült, hogy eladja, vagy eladományozza a koronavírus elleni oltásokat, de szerinte ez még mindig jobb, mintha az emberek be akarnák olttatni magukat, és nem lenne elegendő vakcina.
Romániába eddig 18,5 millió adag oltóanyag érkezett, amiből eddig csaknem tízmillió dózist használtak fel 5,4 millió ember (a beoltható, 12 év feletti lakosság 31,8 százalékának) beoltására. Románia eddig több mint kétmillió adag koronavírus elleni vakcinát adományozott, 2,2 millió adagot pedig eladott más országoknak. A Hotnews.ro hírportál a bukaresti egészségügyi minisztériumtól kapott tájékoztatás alapján azt írta: csaknem 750 ezer dózis AstraZeneca-vakcina szavatossági ideje járt le Romániában anélkül, hogy az oltóanyagot hasznosították volna.
Legolvasottabb
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Újult erőre kapott a forint, ennyiért adnak egy eurót
Káoszba fullad az Eurovíziós Dalfesztivál, ebből nagyon nehéz lesz felállni