Az orosz törvényhozás alsó háza egy nappal a magyar parlament után fogadta el azt a törvényt, amely brutális büntetésekkel fenyegeti azokat, akik hamis információkat terjesztenek - jelentette a Moscow Times. A rémhírterjesztést a magyar felhatalmazási törvény is bünteti, amely meghatározatlan idei lesz érvényben.
Ha egy személyt bűnösnek találnak abban, hogy szándékaitól függetlenül egy másik személy halálát vagy súlyos gondokat okozott neki azzal, hogy szándékaitól függetlenül hamis információkat terjesztett valamiféle életveszélyes körülményekről, kétmillió rubel (8,4 millió forint) bírsággal vagy öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.
Kapcsolódó
Aki sérülést okoz valaki egészségében azzal, hogy hamis információkat terjeszt, az 1,5 milliós bírságra vagy három évi terjedő börtönre készülhet. Része a törvénynek az is, hogy aki megszegi a koronavírus-karantén szabályait, azt akár hét évre a hűvösre tehetik. A Duma után a Szövetségi Tanács felsőházának és jóvá kell hagynia a jogszabályt. Ezt követően Vlagyimir Putyin elnök ellenjegyzésével léphet érvénybe.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit