Folyamatosan emelkedik a kórházban kezelt betegek és a halálos áldozatok száma is - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján pénteken nyilvánosságra hozott legfrissebb kimutatásból.
A fertőzöttek száma csütörtökön átlépte a 30 ezret. A bizonyítottan koronavírusosok számának növekedése szeptemberben gyorsult fel. Míg a korábbi hónapokban egyszer sem lépte túl a napi ötszázat, szeptemberben a napi emelkedés csak kétszer volt ötszáz alatt. E hét első négy napján a fertőzöttek száma elérte 9100-at.
A legújabb statisztikák szerint a kórházakban kezeltek száma 670-re emelkedett, közülük 131-nek súlyos az állapota. Az elhalálozások száma csütörtökön 142-re nőtt, ezeknek majdnem a fele szeptemberre esik.
Roman Prymula egészségügyi miniszter a képviselőház szakbizottságának zárt ülésén a kiszivárgott információk szerint felhívta a figyelmet arra, hogy ha ilyen tempóban emelkedik a kórházban kezeltek száma, akkor gondok lehetnek a speciális kórházi ágyakkal és a szakszemélyzettel.
Az elvégzett napi tesztek száma átlagban 20 ezer körül mozog. A helyzet továbbra is Prágában a legrosszabb, ahol százezer lakosra 205 fertőzött jut. Csehország 70 járásából már több mint harmincban száz felett van a százezer lakosra eső fertőzöttek száma. Prága többtucatnyi iskolájában is megjelent a járvány, Zdenek Hrib főpolgármester ezért találkozni kíván az egészségügyi miniszterrel, hogy megvitassák a teendőket - írta az MTI.
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A Nézőpont úgy látja, Orbán Viktor alkalmasabb kormányfőnek, mint Magyar Péter
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Ennek a tavaszias időnek biztosan nem fogunk örülni