A brit Oktatási Alapítvány (EEF) által végzett kutatás, amely 50 ezer tanuló és angliai iskolák adatait elemezte, arra az eredményre jutott, hogy megnőtt azoknak a négy- és ötéves gyerekeknek a száma, akiknek segítségre van szükségük a nyelvi fejlődéshez. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a járvány leküzdése miatt karanténba kényszerültek a családok, így csökkent a szókincs bővüléséhez nélkülözhetetlen társadalmi kapcsolatok és tapasztalatok száma - számol be a portál.
A kutatásban részt vevő 58 brit általános iskola több mint kétharmada jelezte, hogy a 2020 szeptemberében iskolába került gyerekeknek nagyobb szüksége van a beszédfejlesztésre, mint a korábbi években beiskolázottaknak. Az iskolák 96 százalékát aggasztotta a tanulók beszéd- és nyelvi fejlődése. Az EEF kutatása szerint az előző évben iskolát kezdőkkel szemben 20-25 százalékkal több gyermeknek volt szüksége segítségre a nyelvi készségek terén.
"Minden kutatás azt mutatja, hogy ha egy gyermeknek ebben az életkorban nyelvi problémái vannak, felnőtt korára négyszer nagyobb valószínűséggel küzd majd az olvasással, háromszor nagyobb valószínűséggel lesznek mentális egészségügyi problémái, kétszer nagyobb valószínűséggel lesz munkanélküli és szociális mobilitási problémákkal küzd majd, így a gyermekek jövője szempontjából szó szerint kulcsfontosságú, hogy már ebben a korai életkorban jól kezeljük ezt a kérdést" - mondta el egy walsalli általános iskola igazgatója.
Az Oxfordi Egyetem kutatói az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmányukban is hasonló eredményre jutottak, de az idősebb korosztály esetében, ahol a digitális oktatás okozott károkat. Az alsótagozatos diákok egy tanévben elért átlagos fejlődésük egyötödét veszítették el. Ez egyenlő azzal az idővel, amennyit tantermen kívül töltöttek el. A hatás súlyosabb a hátrányos helyzetű gyerekeknél - derült ki az április elején publikált anyagból.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)