Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője ismertetése szerint 25 főre csökkentik ötven helyett a nyilvános összejöveteleken való részvétel felső határát, esküvőkön legfeljebb 15-en, temetéseken legfeljebb 25-en, más magánjellegű rendezvényeken pedig legfeljebb 10-en vehetnek részt. A sporteseményeket továbbra is nézők nélkül lehet csak megrendezni.
Éjfél helyett 22 órától reggel hat óráig tilos lesz szeszesitalt árulni. Az éjszakai szórakozóhelyeknek be kell zárniuk, a kávézók és éttermek pedig a korábbi 24 óra helyett csak 22 óráig tarthatnak nyitva.
Az intézkedéseket országos szinten vezetik be, ugyanakkor több megyében - ahol a fertőzöttek száma drasztikusan nőtt az elmúlt napokban és hetekben - szigorúbb korlátozások bevezetését kérték a helyi válságstábok. Ezért például az észak-horvátországi Varasd megyében péntektől ideiglenesen bezárják a vendéglátóhelyeket, és betiltanak minden kulturális és sporteseményt az MTI szerint.
Indul a tömeges tesztelés
Eközben a zágrábi válságstáb bejelentette: hétfőtől tömeges koronavírus-tesztelésbe kezdenek. A nagyjából 800 000 lakosú horvát fővárosban négy fázisban tesztelik a lakosságot. Az akció célja, hogy kiszűrjék azokat a tünetmentes vírushordozókat, akik nem is sejtik, hogy fertőzöttek lehetnek. Első fázisban a krónikus betegeket és a mozgásképtelen időseket tesztelik saját otthonukban.
A második fázisban az idős- és a szociális otthonok lakóin végeznek gyors, antitest tesztet. A harmadik fázisban az egészségügyi és a szociális intézményekben dolgozókon, majd a negyedik fázisban a lakosságon tesztelik a fertőzés hatására a szervezet által termelt antitesteket.
Rekordon a fertőzöttek száma
Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 2958 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 96 837-et. Az elmúlt napon 57 ember halt bele a betegségbe, ami újabb rekordot jelent, a járvány eddigi áldozatainak száma ezzel 1257-re emelkedett. Kórházban 1992 beteget ápolnak, közülük 217-en vannak lélegeztetőgépen.
A szomszédos Szlovéniában a kabinet által pénteken közzétett adatok szerint az elmúlt 24 órában 1546-tal 62 580-ra nőtt a fertőzöttek száma. Harmincegy beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 995-re emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1254-en vannak kórházban, közülük 201-et ápolnak intenzív osztályon.
Jelko Kacin kormányszóvivő sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány a járványügyi adatok tükrében délután dönt a korlátozások meghosszabbításról.
A szomszédban leállt az élet
Szlovéniában szinte teljesen leállt az élet. Az országban minden összejövetel tilos. Éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom van érvényben, és továbbra is kötelező a maszk viselése mindenütt. Zárva tartanak az óvodák és az oktatási intézmények, a tanítás távoktatás formájában folyik. Leállt a közösségi közlekedés, valamint bezárt minden üzlet az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, a bankok és a posták kivételével.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)