Egy korábbi cikkben még arról ír a lap, hogy azok, akik dohányoznak, kisebb eséllyel kaphatják el a vírust, mint azok, akik nem dohányoznak. A közlés gyanúsnak tűnt, hiszen mindenki ismeri a cigarettázás következményeit – hamar ki is derült, hogy az állítással probléma van. Ezt követően visszavonták a tanulmányt, kiderült ugyanis, hogy a szerzők közül néhányan pénzügyi kapcsolatban álltak a dohányiparral - idézi az Index.hu.
Összevetések és problémák
A korábbi tanulmányokat megvizsgálva a kutatók végül arra a megállapításra jutottak, hogy a dohányzás és a Covid-19 között ugyan van összefüggés, azonban az eredményeket összevetve ellentmondásos kép rajzolódott ki előttük, mert az előzetes vizsgálatok túlnyomórészt csak olyan megfigyeléseken alapultak, amelyek nem mutattak konkrét összefüggést a dohányzás a és a megfertőződés kockázata között.
Azonban Dr. Ashley Clift, az Oxfordi Egyetem kutatója és kollégái 2020 első felében megvizsgálták a háziorvosok által kezelt egészségügyi nyilvántartásokat, a korona-teszteredményeket, kórházi kórlapokat, valamint halotti anyakönyvi kivonatokat összesen 421 469 személynél. Arra jutottak, hogy a nem-dohányzókkal szemben a nikotinisták 80 százalékkal nagyobb valószínűséggel kerültek kórházba a vírus miatt, sőt nagyobb kockázatnak is voltak kitéve, ha megfertőződtek.
A vizsgálat során Clift és a kutatócsoport a mendeli randomizáció technikáját alkalmazta, amit még olyan céllal fejlesztettek ki évtizedekkel ezelőtt, hogy az egymással összetett genetikai variációk ok-okozati viszonyait meghatározhassák.
A mendeli randomizációs kiértékelés során kiderült, hogy azok számára is veszélyes lehet a vírus, akik alapvetően hajlamosak a dohányzásra, ugyanis az ilyen szervezet számára 45 százalékkal magasabb a megfertőződés lehetősége, valamint 60 százalékkal magasabb a kórházba kerülés esélye.
Dr. Ashley Clift szerint az eredmények azt mutatják, hogy a dohányzás összefügg a koronavírus-fertőzés kockázatával. Ahogy a dohányzás kihatással van a szívbetegségekre, a rákos megbetegedésekre, illetve más egyéb olyan betegségekre, amelyek akár a dohányzásból fakadnak, úgy összefüggés fedezhető fel a Covid-19 esetében is. Hozzátette: ez most egy jó alkalom a dohányzásról való leszokásra.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Biztos helyről tudjuk, hogy nem épül meg az M0-ás körgyűrű, lesz helyette M100 és M10

Lecsapott az új Covid, fertőz, mint a pestis, intézkedett a WHO

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Ez az árcsökkentés nagyon nem tetszett a németeknek: kiakadtak, szégyent emlegetnek

Lázár János odaadta valakinek a Balatont

Ez katasztrófa: Parajdon bányató alakulhat ki a sóbarlang helyén
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Újabb fővárosi területen vezetik be a fizetős parkolást

Segítség a családoknak: a Lidl számos termék árát csökkentette, az élelmiszerek mellett olcsóbbak lettek a háztartási cikkek is
