A járványhelyzet Szerbiában továbbra is rendkívüli, az új fertőzöttek száma napi szinten 3000 felett van, és a kórházak számos, súlyos állapotban levő pácienst kezelnek nap mint nap. Predrag Kon epidemiológus, a kormány mellett működő válságtörzs tagja mégis jó hírrel szolgált: a kórházakból pillanatnyilag több embert küldenek haza, mint ahányat felvesznek, így a helyzet “még mindig rendkívüli, de nem katasztrofális” - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó.
“Ezzel, hogy visszatérünk a jelenléti oktatásra, ismét a fertőzöttek számának növekedésére számíthatunk” – mondta Kon, aki attól tart, hogy az ünnepek közeledtével a nagy összejövetelek miatt újabb hullám jöhet létre. “Ki kell használnunk ezt a szusszanásnyi időt, amíg a kórházak fellélegeznek, és minél többünknek fel kell vennie a védőoltást.”
“Úgy véljük, a 24 órás védettségi igazolvány bevezetése lenne a megfelelő az emberek mozgásának szabályozásában, ezzel a válságstáb teljes egészségügyi szakemberekből álló része egyetért. Nyilvánvalóan ez így szigorúan hangzik, viszont a covid-igazolványt be kell vezetnünk mindenhol, ahol fennáll a fertőzés lehetősége, azért, hogy minimálisra csökkentsük a kockázatot.” Azok, akik megkapták a harmadik dózist, lényegében teljes mértékben minimalizálták a megbetegedés kockázatát.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta