Rémisztő videókkal demonstrálták azt az álhírt, hogy az autóban hagyott alkoholos kézfertőtlenítőktől a nyári melegben felgyulladhatnak az autók. A videók a Facebookon és a Twitteren is megjelentek, sőt egy wisconsini tűzoltóság is átvette őket. A rémületet okozó posztot később törölték, majd a videókról viszonylag hamar kiderült, hogy nem ott és nem akkor készültek - olvasható a portál cikkében.
Az egyik például egy 2015-ös videó Szaúd-Arábiából, vagyis nem most gyulladt fel, nem a kézfertőtlenítő miatt, és nem az Amerikai Egyesült Államokban, és a többi videó is legalább egy éves.
A tűzoltóság szerint az alkohol begyulladásához nagyjából 300 Celsius-fokos hőmérsékletnek kellene lennie az autó belsejében. Az alkohol persze tűzveszélyes anyag, de amíg valaki nem gyújtja meg direkt módon öngyújtóval vagy gyufával a kézfertőtlenítőjét azaz nincs olyan tűzforrás, ami lángra lobbanthatná, addig nem kell attól tartania, hogy spontán leég az autója fertőtlenítő miatt a portál beszámolója szerint.
Az autó felforrósodása persze mindenképpen veszélyes ha kisgyereket, vagy állatokat zárunk a kocsiba és a fényvédő krémeknek sem tesz jót a nagy meleg.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető