Michael Ryan, a szervezet vészhelyzeti igazgatója az a 24.hu tudósítása szerint azt mondta, az Egyesült Államok egyelőre semmiféle bizonyítékkal nem szolgált eme állításokra, amelyeket így csupán feltételezéseknek lehet tekinteni. Ha valóban léteznek ilyen bizonyítékok, az amerikai kormányon múlik, nyilvánosságra hozza-e őket - szögezte le.
Ryan szorgalmazta a WHO és a kínai kutatók közti együttműködést a vírus eredetét illetően, ám óvott attól, hogy ez a kérdés politikai síkra kerüljön át. Maria Van Kerkhove, a WHO járványtannal foglalkozó munkatársa megerősítette, hogy a szervezet szerint a vírus vélhetően denevérről terjedt át más állatokra, amelyeket a járvány kiindulópántjának tartott, közép-kínai Vuhan városának piacán árultak. Hozzátette, jelenleg azt kutatják, a denevér és az ember közt volt-e a vírusnak köztes gazdája.
Kapcsolódó
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön újságíróknak azt mondta, látott bizonyítékot a kapcsolatra a koronavírus és Vuhan laboratóriuma között. A hét végén Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szintén úgy vélte, több jelentős mennyiségű bizonyíték van arra, hogy az új koronavírus egy vuhani laboratóriumból ered.
Az amerikai diplomácia irányítója hangoztatta, hogy Kína "köztudomásúan nem tartja be az előírásokat laboratóriumaiban". Konkrét részletek említése nélkül hozzáfűzte: "nem ez az első alkalom, hogy a világ kínai laboratóriumból származó vírus miatt kerül veszélybe".
A Bloomberg beszámolója szerint Pompeo, azon a sajtótájékoztatón, ahol a fentieket hangoztatta, nem fejezte be azt a mondatát, hogy a vírust emberek fejlesztették, azonban azt megjegyezte, hogy egyetért a hírszerzési hivatal jelentésével, ami kizárta, hogy genetikai módosításokkal vagy ember általi fejlesztésekkel alakult ki ez a vírus. Láttam, amit a hírszerzők közössége állít. Nincs okom azt feltételezni, hogy ne lenne igazuk - fejtette ki Pompeo, azonban nem mondta ki,hogy Kína szándékosan szabadította a világra a vírust.
A 24.hu emlékeztet, hogy tudományos szaklapokban megjelent, ellenőrzött kutatási eredmények eddig kivétel nélkül mind arra jutottak, hogy a vírus természetes, állati eredetű, és nem laboratóriumban állították elő.
Koronavírus
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?