Az ukrán nemzeti bank szigorított a lakossági valutavásárlási korlátozáson hétfői rendeletében. Eszerint Ukrajnában egy személy naponta legfeljebb háromezer hrivnyának megfelelő összeget válthat külföldi valutára, ami a mostani árfolyamon mintegy 200 dollárnak felel meg.
A jegybank döntését azzal indokolta, hogy "jelentős feszültség alakult ki a valutapiac készpénzszegmensében". A pénzintézet tájékoztatása szerint a korlátozás nem terjed ki arra, ha valaki valutahitele törlesztéséhez vált át hrivnyát külföldi valutára.
A korlátozás kedden lép hatályba.
Ukrajnában az utóbbi időben hiánnyal szembesültek azok, akik valutát - főként dollárt vagy eurót - akartak vásárolni. Múlt pénteken a hrivnya árfolyama újabb mélypontot ért el, a kereskedés zárásakor egy dollár már 14,9 hrivnyába került. Hétfőn kissé emelkedett a hrivnya árfolyama a dollárhoz képest, azaz egy dollár 14,8 hrivnyát ért. Elemzők ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy a jegybank elnöke nemrég azt ígérte, megerősítik a nemzeti valutát, és stabilizálják a dolláronkénti 12,9 hrivnyás árfolyamot.
A jegybank a valutavásárlási korlátozással egy időben viszont csökkentette a vállalatok számára a kötelező valutaeladást, az eddigi 100 százalékról 75 százalékra mérsékelte. Augusztus 21-től a vállalatoknak minden valutában szerzett bevételüket kötelező volt hrivnyára átváltaniuk.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező