Az új lengyel szerencsejáték-törvény csak április 1-től lép hatályba, de a szakértők arra számítanak, hogy ennek köszönhetően régóta várt változtatásokat valósulhatnak meg - írja a Rzeczpospolita című konzervatív lap. A legfontosabb ezek közül, hogy kiszélesítik a Lengyelországban engedélyezett online-játékok körét. Eddig csak a fogadásokat engedélyezték, ezután minden szerencsejáték előtt megnyílik az út és az internetes kaszinó is nyílhat.
A szerencsejáték-ipar egyik szakértő jogásza szerint ezek a változtatások már nagyon időszerűek voltak, ugyanakkor nehezen érthető, hogy a bevezetésük után csak egyetlen állami cég kínálhatja szerencsejáték-szolgáltatásokat. Szerinte az állam nem tudja garantálni a sokszínű játéklehetőséget az érdeklődőknek.
Szigorú büntetés
Így viszont minden szerencsejáték-jövedelem az állami monopóliumot gazdagíthatja. E cég kezébe kerülnek a játékszalonokban működő automaták is - a törvény kezdetben 60 darabban limitálta ezek számát egy-egy hely esetén, ám ezt a korlátot kivették a jogszabályból.
A kaszinókon és a szalonokon kívül súlyos bírság fenyegetése mellett tilos a játékgépek felállítása. Az új szabályozás ugyanakkor megengedi, hogy a kaszinókon kívül is szervezzenek pókerversenyeket e kártyajáték hívei.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező