Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kínai kereskedelmi és vámhatóságok szerdán leállították a Tajvanba tartó homok exportot, és bejelentették, hogy felhagynak a tajvani halfajták és citrusfélék importálásával. Utóbbi esetében koronavírus jelenlétére hivatkoztak, előbbinél megnevezés nélkül hagyott jogi intézkedésekre - írja az Al Jazeera.

Ezen felül Kína Tajvan-ügyi hivatala külön bejelentette, hogy megtiltja a kínai székhelyű vállalatoknak és magánszemélyeknek, hogy pénzügyi kapcsolataik legyenek két tajvani alapítvánnyal, a Tajvani Demokráciáért Alapítvánnyal és a Tajvani Nemzetközi Együttműködési és Fejlesztési Alapítvánnyal.

A direkt politikai szembenállás ellenére Kína Tajvan legnagyobb kereskedelmi partnere, a szigetország Kínába és Hongkongba irányuló exportja 2021-ben elérte a 188,9 milliárd dollárt (73,5 ezermilliárd forint). Bár a kínaiak "biológiai kockázatokra" hivatkozva már tavaly megtiltották a tajvani ananász behozatalát, ennek jelentősége bőven elmarad attól a 100 élelmiszermárkától amit a kínai vámhivatal most feketelistára tett.

Óvatos lépések

Bár az élelmiszerek exportjára viszonylag könnyen találhatnak jelentkezőt a tajvaniak, addig a szakértők szerint ideiglenes gondokat okozhat a homokszállítás felfüggesztése, amit Tajvan nem csak az építőiparban, hanem a katonai és technológiai szférában is alkalmaz.

Bár homokból és kavicsból jó ideje hiány van Tajvanon, még ennek a beszállítása is megoldható máshonnan, ami azonban igazán megviselné az országot, ha Kína felhagyna a tajvani félvezetők importálásával. Az apró szigetország a világ vezető chip-gyára, és hacsak egy konfliktus nem szól közbe, idén az iparágban elérhetik a 66 százalékos világpiaci részesedést.

Bár Kína erőszeretettel használja kereskedelmét fegyverként és feltehetően további szankciókra is készül, Henry Gao, a Szingapúri Menedzsmet Egyetem kínai kereskedelemmel foglalkozó szakértője szerint a félvezető import leállítása nagyon fájna Kínának is, így kérdés, hogy ezt is meglépné-e a pragmatikus hozzáállásáról híres ország.

Felborzolt kedélyek

Akárhogy is, Nancy Pelosi látogatása jelentősen sérti a kínai vezetés önbecsülését, hiszen 25 éve nem volt ilyen magas rangú amerikai látogatója az Kommunista Párt által szakadár államnak tekintett Tajvannak. Nancy Pelosi a Képviselőház elnöke, ennek megfelelően a USA vezetésében a harmadik legjelentősebb tisztséget foglalja el, ami függetlenné teszi a Demokrata párttól és Joe Biden elnöktől is.

Emiatt sem lehetett tudni, hogy valóban hivatalos látogatást tesz-e Tajvanban, de már a keddi érkezése előtt, hadihajókat vezényelt a térségbe mind Kína, mind pedig az USA. Ezenfelül Tajvan légterét kínai vadászgépek figyelték, és a Reuters tudósítása szerint kedden a tajpeji civilek a légitámadások ellen kialakított bunkerek használatát gyakorolták.

Pelosi kedd éjjeli érkezése után végül szerdán tárgyalt Caj Jing-ven tajvani elnökkel, mellyel kapcsolatban a kínai külügyminisztérium tiltakozását fejezte ki az Egyesült Államoknál, mondván, Pelosi látogatása károsítja a Tajvani-szoros békéjét és stabilitását, mindez

súlyos hatással van Kína és az Egyesült Államok politikai kapcsolatára, és komolyan sérti Kína szuverenitását és területi integritását

Bár Pelosi kevesebb mint 24 órát töltött az országban, és ezzel hirtelen a szokásosnál jóval nagyobb figyelem hárult a szigetország függetlenségéért vívott harcára, az már most látszik, hogy a látogatás rendesen megnehezíti majd Tajvan közeljövőjét.

A kínai fenyegetéseket a G7 közösen ítélte el.

Épülő fenyegetés

Bár a védelmi minisztérium egyelőre semmi igazán drasztikusat nem jelentett be, a vadászgépeiket továbbra is a Tajvani-szoroshoz közel mozgatják, hadseregüket magas készültségbe helyezték, és "célzott katonai műveleteket" indítanak a látogatásra válaszul.

A hadsereg légi és tengeri hadgyakorlatokat jelentett be Tajvan közelében, rakéták tesztkilövéseit a Tajvantól keletre fekvő tengeren, ahova az USA a négy hadihajót vezényelt még kedden, és ezen felül a Hszinhua kínai állami hírügynökség lőgyakorlatokról írt Tajvan környékén csütörtöktől.

Ugyan egyelőre több jel mutat arra, hogy a februárban háborút indító Vlagyimir Putyin vezetésénél, egy jóval pragmatikusabb úton igyekszik maradni Kína, és Hszi Csin-ping kínai elnök tudja, hogy nem lehet olyan türelmetlen mint orosz kollégája, a CIA szerint nem lehet lebecsülne eltökéltségét Tajvan bekebelezésére, és a látogatással egyértelműen szintet lépett a konfliktus, még ha távol is vagyunk a fegyveres összecsapástól.