Lengyelországban immáron 69 zlotymilliárdos van - derül ki a Forbes magazin ottani kiadásából. Ez 80 milliárd forint, amit nagyjából egy tucat magyar milliárdos érhet el. A 100 leggazdagabb lengyel 210 milliárd zlotyval rendelkezik, ami azt jelenti, hogy lengyel gazdagok soha nem voltak olyan gazdagok, mint a pandémia szaggatta 2020-as évben.
Az előző évhez képest a 100 leggazdagabb lengyel 34 milliárd zlotyval növelte vállalati vagyonban fekvő javait, így a listára legalább 649 millió zlotys (52 milliárd forint) vagyonnal lehetett felkerülni. Ez 15,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Magyarországon a belépési küszöb 10 milliárd forint körül van.
Az első helyen Michal Solowow áll 15,5 milliárd zloty vagyonnal (4,2 milliárd dollár, 1240 milliárd forint, ami nagyjából négyszerese a leggazdagabb magyarokénak, Csányi Sándor bankárénak és Mészáros Lőrinc nagyvállalkozóénak). A kieleci milliárdos már harmadszor lett a leggazdagabb egymás után. Főleg három ágazatra koncentrál: a vegyiparra, a gyógyszeripara és a fafeldolgozásra. Be akar fektetni baltikumi szélerőművekbe is.
A második helyen Tomasz Biernacki áll 13,14 milliárd zlotyval, ami közel 62 százalékos növekedést takar egy év alatt. A vállalkozó a kereskedelemben tevékenykedik. A dobogó harmadik fokára Zygmunt Solorz állhatott fel 13,1 milliárd zlotyval, aki média és távközlési vállalkozásai mellett az elmúlt időszakban jelentős összegeket ruházott be a napelemes energiatermelésbe.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás