Kibertámadás érte az Európai Parlament weboldalát, Roberta Metsola EP-elnök szerint az eset mögött az oroszbarát Killnet csoport áll – írja a Bloomberg.
A támadás az úgynevezett elosztott szolgáltatásmegtagadásos (DDoS) módszerrek hajtották végre. Ennek lényege, hogy töméntelen mennyiségű adatforgalmat zúdítanak a szerverekre, és ezzel blokkolják a hozzáférést az adott weboldalhoz.
Metsola leszögezte, az EP IT-szakértői végül elhárították a támadást, és védik a rendszert. A támadást követően az Európai Parlament weboldala rapszodikusan volt csak elérhető.
A támadás apropóját az adhatta, hogy az EP szerdán államilag szponzorált terrorizmussal vádolta meg Oroszországot, valamint azzal, hogy háborús bűnöket követnek el, mikor "szándékosan támadnak meg civileket". A hivatalos nyilatkozat egy darabig nem is volt hozzáférhető a weboldalon.
Nem ez az első alkalom, mikor a Killnet nyugati célpontokat szemel ki, az elmúlt hónapok során állami honlapokat és amerikai repülőtér weboldalát is elsötétítették kibervédelmi kutatók és a csoport saját bevallása szerint.
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget