Magyar euró – örökzöld sláger, most pedig az teszi újra aktuálissá, hogy 2026. január 1-jétől immár Bulgária is euróra váltott, nyugdíjazva a jó öreg levát. Aki napjainkban betér egy szófiai áruházba, és készpénzben fizet, az rögtön a saját bőrén tapasztalhatja az átállás időszakát: januárban még a leva és az euró is használható a boltokban, ugyanakkor a visszajáró garantáltan euróban üti az illető markát. Februártól ennek az „adok-kapoknak” is vége, kizárólag az EU hivatalos fizetőeszköze, a közös uniós valuta marad forgalomban. A folyószámlákkal nincs semmilyen teendőjük a bolgároknak, ahogy a lakáshitelekkel vagy a bankbetétekkel sincs, az átváltás automatikus és ingyenes az ilyenkor szokásos protokoll szerint.

Megelőlegezett bizalomként a Moody’s már tavaly decemberben, karácsony előtt megemelte Bulgária minősítési országplafonját (Aa2-ről Aa1-re), az országra, mint szuverén adósra pedig befektetői ajánlású besorolást tart érvényben stabil kilátással (Baa1). Emellett az euróövezeti csatlakozás azonnali hatásaként a tőkepiacok is masszív emelkedésselreagáltak. Januárban, az első kereskedési héten 30 százalékkal lőtt ki a szófiai börze fő indexe, miközben eleve magas volt a bázis, miután a bolgár tőzsdei forgalom 2025-ben 23 százalékkal, 611 millió euróra bővült. Az euró szelével a vitorlájukban 2026-ra az 1 milliárd eurós kereskedési mérföldkő átlépését várják. Viszonyításképp a Budapesti Értéktőzsde forgalma tavaly 4453 milliárd forintot tett ki, ami euróban kifejezve meghaladja a 11,5 milliárdot. Vagyis euró ide vagy oda, egyelőre más kávéház a magyar és a bolgár tőzsde.

Leva után euró: nincs kolbászból a kerítés

Túl a részvényeken, tágabb kontextusban a 110 ezer négyzetkilométeren elterülő és valamivel több mint 6,4 millió fős lakosságot számláló Bulgária hosszú távon az ország európai integrációját, gazdasági stabilitás mellett a befektetői bizalom növelését várhatja az eurótól – a jogállamiság erősítése és a korrupció felszámolása mellett. Csakhogy ott van az érem másik oldala: a jelent és a közeljövőt bizonytalan belpolitikai helyzet, széttöredezettség árnyalja. Heteken át húzódó, több tízezres tüntetési hullám hatására decemberben lemondott a koalíciós kormány, a folytatás azóta is kérdéseket vet fel, ami befektetői szemüvegen át sem mutat jól.

Ráadásul a távozó miniszterelnök, Roszen Zseljazkov úgy lépett le a színről, hogy előtte visszavonta a 2026-os költségvetés tervezetét, így Bulgária jóváhagyott büdzsé toppant be az eurózónába.

Nemcsak Szófiában tüntettek, hanem több más helyszínen, így Burgaszban, Plovdivban és Várnában is, 50–100 ezres tömeg is utcára vonult. A demonstrációk nem voltak erőszakmentesek, a költségvetés csak olaj volt a tűzre a magasabb állami kiadásokkal, miközben a magánszektorra adóemeléseket helyeztek kilátásba. Érdekesség, hogy az eurót annak ellenére is bevezették, hogy az elmúlt évek Eurobarometer-felmérései szerint annak támogatottsága mindössze a 42–45 százalékos sávban mozgott. A fiatalabb, városi lakosság volt inkább európárti, míg az idősebb, vidéki lakosok szkeptikusak.

Ezt megelőzően Horvátországgal bővült az eurózóna, 2023. január 1-jén feltörték a kunás malacperselyt, így a magyarok már a harmadik olyan nyáron vannak túl, hogy euróval fizethettek az Adriai-tenger partján. Valutaváltáskor a rövid távú árképzés mindig kritikus, de amióta euró van, stabilan működik a közös uniós fizetőeszköz a délnyugati szomszédnál. A tranzakciók egyszerűbbek és olcsóbbak, hiszen az egységes valuta csökkenti az átváltási kockázatot és költségeket, ami segíti a külkereskedelmet és a beruházásokat.

Mennyit ér a monetáris szuverenitás?

A horvátokkal és a bolgárokkal együtt immár 21 tagú az eurózóna, 2,8 millió km2-en terül el és 358 milliós népességet tudhat maga mögött. Az euró 1999-es bevezetésekor kéz a kézben még csak 11 ország váltott (Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország), az akkori EU-tagságból hárman mondtak nemet a gazdasági és monetáris unióra: Dánia, Svédország és az Egyesült Királyság. A dán és a svéd korona, mint nemzeti valuta fenntartását népszavazás is megerősítette, de a britek ugyancsak – már jóval a Brexit előtt – ragaszkodtak a monetáris szuverenitáshoz és a londoni City pénzügyi autonómiájához.

Mire megtörtént a 2002. január 1-jei nagy készpénzcsere, 12. államként már a görögök is megérkeztek az eurózónába.

Addigra 15 pénzjegynyomdában készült el az induláshoz szükséges, 14,89 milliárd darab, 633 milliárd euró névértékű bankjegy. Ha ezeket egyenként sorba állították volna, két és félszer ki lehetett volna belőlük rakni az utat a Holdig és vissza. Mindez kiegészült 52 milliárd darab euróérme verésével 15,75 milliárd euró értékben, amelyekhez nem kevesebb, mint 250 ezer tonna fémet használtak fel.

Az Európai Árfolyam-Mechanizmus II (ERM II) az a rendszer, amely az euróövezeten kívüli tagállamok nemzeti valutáit az euróhoz köti, hogy csökkentse az árfolyam-ingadozást és elősegítse az euró bevezetését. A valuta az euróhoz képest egy középárfolyamhoz igazodik, és attól legfeljebb 15 százalékos sávban mozogva térhet el le- és felfelé is. Ez a mechanizmus előfeltétele az euróövezeti tagságnak, és stabilizálja a gazdaságokat az egységes piac keretein belül. Már csak négy ország maradt az ERM II-n kívül, amely előtt nem lebeg konkrét céldátum az eurózónához való csatlakozásra:

  • Magyarország,
  • Lengyelország,
  • Csehország
  • és Románia. 

Görög válság az euró és az olimpia árnyékában

Egyelőre marad a forint, a zloty, a korona, illetve a lej. A kelet-közép-európai régió négy érintett országa számára intő példa lehet a görög út. Sokan a görög válság kapcsán ráhúzzák a vizes lepedőt a sportgazdaságra, nevezetesen, hogy a görög válságot a 2004-es athéni olimpia megrendezése idézte elő. Ezzel szemben a krízis sokkal inkább strukturális okokra vezethető vissza, az olimpia legfeljebb tünet volt, nem pedig ok. Tény és való, hogy az ötkarikás játékokhoz szükséges infrastruktúra egyszeri beruházási sokk, de nem magyarázza a tartós költségvetési hiányt, a folyófizetési mérleg hosszú éveken át fennálló deficitjét vagy a versenyképességi problémákat.

A horvát kuna és a bolgár leva utáni élet szempontjából is hordoz magában fontos tanulságokat, hogy Görögország elsősorban a gazdasági felkészültség hiányában, a túl korán bevezetett euró miatt került államcsőd-közeli helyzetbe. 

A drachma feladásával ugyanis Görögország elvesztette az árfolyam-alkalmazkodás lehetőségét. Mert míg a drachma idején a görög gazdaság rendszeresen leértékeléssel korrigálta az alacsonyabb termelékenységét, a gyenge exportképességét vagy a laza fiskális fegyelmét, addig erre az euróövezetben értelemszerűen nincs mód: az árfolyam rögzített, a belső alkalmazkodás csak a bérek csökkentésével vagy költségvetési megszorításokkal történhet. Mindez az alacsony versenyképességű, strukturálisan gyenge gazdaság számára sokkoló váltás volt.

Ez a magyar euróvita tekintetében is kulcsfontosságú érv, mert arra figyelmeztet, hogy a valutaunió nem cél, hanem eszköz – és rossz kezekben, rossz időzítéssel válságkatalizátorrá válhat. A közös valuta csak akkor működik jól – és ez nemcsak a görög, hanem a magyar euróra is ugyanúgy igaz – ha a gazdasági szerkezetek hasonlóak, a versenyképesség közel azonos szinten mozog és van fiskális fegyelem is. Görögország ezekkel nem rendelkezett az euró bevezetésekor – és ezért az euró nem megoldotta, hanem felerősítette a problémáit.

Sarkalatos pont volt a görögöknél a hirtelen és mesterségesen olcsóvá vált az eladósodás: varázsütésre német szintű kamatok mellett jutott hitelhez, miközben a gazdaság fundamentumai ezt nem indokolták. Ennek egyenes arányos következményeként kopogtatott az ajtón az állam gyorsuló eladósodása, de a magánszektor is túlzottan eladósodott, miközben a költségvetési fegyelem is lazult, mert a piac nem árazta a kockázatot. Afféle hazárdjáték bontakozott ki a valutaunióban: a piac azt feltételezte, hogy az euróövezetben úgysem lehet csőd – de lett.

Mindezt tetézte a versenyképességi csapda: míg a nyugati-európai és északi euróövezeti államok bérvisszafogással, termelékenységnöveléssel alkalmazkodtak, addig Görögországban a bérek gyorsabban nőttek, mint a termelékenység, az export sem erősödött, a külkereskedelmi mérleg romlott. Árfolyam-korrekció híján ez belső egyensúlytalanságokhoz vezetett, amelyek évekig halmozódtak. Utólag könnyen belátható, hogy egy saját valutával rendelkező Görögország gyorsabban és kisebb társadalmi áron alkalmazkodhatott volna.

Pofonokat adott és kapott az eurózóna

Az élet az eurózónában tehát nem csak játék és mese. A görög példa a leginkább kijózanító pofon, de akadtak más tanulságos esetek is. Lassú eróziót hozott Portugáliának az escudo után az euró, Spanyolországban ingatlanválságot a búcsú a pesetától, míg a termelékenység megtorpanásával Olaszország csendes csapdába került a líra-euró váltás után.

A ciprusi bankrendszer összeomlása is arra figyelmeztetett, hogy saját jegybanki eszközök nélkül a válságkezelés sokkal fájdalmasabb, de például Írország tökéletes ellenpélda. Miután ingatlanbuborék és bankválság alakult ki, jött is az EU-IMF mentőcsomag, de gyors kilábalás következett, az euró végül segítette a visszapattanást. Ez is azt mutatja, hogy nem az euró önmagában a döntő, hanem a gazdaság szerkezete.

Mindent kitéve az asztalra, az euró valaha volt legnagyobb nyertese Németország, hiszen az euró gyengébb, mint amilyen egy önálló német márka lenne.

Ez mesterségesen erősítette a német export versenyképességét, az eurózónán belül eltűnt az árfolyamkockázat a fő exportpiacokon. Így a német gazdasági modell nemcsak túlélte az eurót, hanem rá lett szabva, hiszen tartós, rekordméretű külkereskedelmi többlet jelentkezett alacsony finanszírozási költségek mellett. 

Magyarország: nem cél, hanem eszköz az euró

Az euró tehát nem egy ötödik elem a „fekete, fehér, igen, nem” játékban, összetett, komplex kérdés – ennek megfelelően a magyar euró ügyében is megoszlanak a vélemények a gazdasági szakemberek, politikai döntéshozók között. Az tiszta és világos, hogy az euró Magyarország számára nem cél, hanem eszköz. Jó kezekben gyorsíthat, rossz időzítéssel évtizedes csapdát okozhat. A valódi kérdés nem az, hogy bevezessük-e az eurót, hanem az, hogy:

készen áll-e a magyar gazdaság arra, hogy euróban éljen anélkül, hogy az árfolyamra támaszkodna?

A magyar euró nincs napirenden sem a Magyar Nemzeti Bankban, sem a Nemzetgazdasági Minisztériumban, Varga Mihály jegybankelnök azonban tavaly októberben Mellár Tamás közgazdásztól, országgyűlési képviselőtől megkapta a kérdést a parlament gazdasági bizottságában, hogy mikor csatlakozunk az eurózónához. Válaszul Varga kijelentette: azt lehet rövid távú célként kitűzni, hogy a magyar gazdaság és a magyar államháztartás teljesítse euró bevezetésének feltételeit.

Márpedig egyelőre nincsenek lőtávon belül a kritériumok, legfőképpen az államadósság, amely nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát (76 százalékon állunk),

  • az államháztartási hiányt pedig a GDP 3 százaléka alatt kellene tartani (jelenleg 4 százalék felett van).
  • Emellett, ami az árstabilitást illeti, az infláció legfeljebb 1,5 százalékkal lehet magasabb, mint a top 3 legalacsonyabb fogyasztói árindex az EU-tagállamokban. Nos, 2025-ben 4,4 százalék volt a hazai infláció, szemben az EU 2,3, illetve az eurózóna 1,9 százalékos átlagával.
  • Ugyancsak a fogyasztói árindexre épülő kritériuma a közös valutának, hogy a hosszú lejáratú államkötvények átlagos kamatlába legfeljebb 2 százalékponttal lehet magasabb, mint a top 3 legstabilabb inflációjú uniós tagállam átlaga.
  • Végül, de nem utolsósorban, a magyar forintnak két éven át ki kellene állnia az ERM II árfolyam-mechanizmusának próbáját, annak érdekében, hogy euróra váltva elkerüljük a nagyobb kilengéseket.

Összefoglalva megállapítható, hogy a magyar euró akkor lehet jó döntés, ha a magyar gazdaság már közelebb van az osztrák–szlovén modellhez, mint a dél-európai pályához; az árfolyam már nem pótlólagos versenyképességi eszköz; és persze van mögötte társadalmi és politikai konszenzus. Kockázatos lépés ugyanakkor mindaddig, amíg a növekedés az olcsó munkaerőre és a gyenge forintra épül; a költségvetés ciklikusan túlköltekezik; az intézményi bizalom alacsony. Az euró csak egy varázsszó, a lényegi kérdések megválaszolása a gazdaság szerkezetében rejlik.