A kijevi parlament elnöke a törvényhozás támogatását kérte ahhoz, hogy Ivan Miklos volt szlovák pénzügyminisztert kérjék fel a pénzügyminiszteri posztra annak ellenére, hogy megtartaná a szlovák, és nem venné fel az ukrán állampolgárságot. Hogy ezt lehetővé tegyék, a marsall törvényjavaslatot nyújtott be, amelynek értelmében azt a külföldi nemzetiségű személyt, aki korábban egy másik ország kormányának volt vezetője vagy tagja, 2017. május 1-ig ideiglenesen ki lehet nevezni Ukrajna pénzügyminiszterévé, amennyiben elég jól tud ukránul feladata ellátásához.
A TASZSZ jelentése szerint Ivan Miklos előzetesen elfogadta az ajánlatot, amely a pénzügyminiszteri mellett a miniszterelnök-helyettesi kinevezést is tartalmazza. Miklos egy éve dolgozott Natalie Jaresko pénzügyminiszter tanácsadójaként, aki most mondott le posztjáról.
Az ukrán kormány káderpolitikája világszerte meglepetést keltett, mert megalakulása óta többször volt rá példa, hogy minisztériumok vezetésével külföldi politikust bízott meg. Eközben az Egyesült Államokban született pénzügyminiszter előtt beadta lemondását a litván üzletemberből lett gazdasági miniszter, Aivaras Abromavicius és a grúz Alekszandr Kvitasvili egészségügyi miniszter is, ám utóbbi lemondását a parlament nem fogadta el.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás