Az eredeti tervek szerint már tavaly év közepén sor került volna tesztjeire és 2018-ban már rendszerbe került volna a világ legnagyobb, szupernehéz nukleáris interkontinentális ballisztikus rakétája (ICBM). Most a TASZSZ forrása azt közölte, hogy a prototípus is csak ez év végére készül el, és a kísérletek a jövő év elején, más források szerint a harmadik negyedévben indulhatnak - az orosz stratégiai rakétaerők főparancsnoksága viszont a Szputnyik hírügynökség szerint bejelentette, hogy a tesztek csak két éven belül kezdődhetnek meg.
A The Moscow Times szerint a Szarmat lesz a világ legnagyobb nukleáris rakétája a maga 100 tonnás súlyával, amely 10 tonnányi hasznos terhet - 10 robbanófejet képes szállítani, plusz a rakétavédelmi rendszerek megzavarására alkalmas berendezéseket. Fejlesztését tavaly, az ukrán válság kirobbanása óta igyekeznek gyorsítani, de a késéséről szinte már folyamatosan érkező hírek szerint nem sok sikerrel. A TASZSZ értesülése szerint a krasznojarszki gépgyárban, amely sorozatban fogja gyártani az ICBM-et, a rakéták csak 60 százalékban készültek el. A 11 ezer kilométeres hatótávolságú, folyékony hajtóanyaggal üzemelő rakéta a világ eddigi legnagyobbját, a szintén orosz RS-20V Vojevodát hivatott helyettesíteni.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál